Kaposvár egyik lakóparkjában megkezdődtek az építkezések. A pénzügyi és az építőipari válság óta a somogyi megyeszékhelyen nem volt példa arra, hogy egy-egy családi házon kívül nagyobb társasházakat húzzanak fel. A kisgáti városrészben ameddig a szem ellát téglák ezrei várják, hogy házak épüljenek belőlük.

- Megjelent a CSOK, ami egy nagyon nagy lehetőség úgy gondolom, az embereknek ahhoz, hogy új lakást vásároljanak. Azonkívül az 5 százalékos áfa is nagyon vonzó ebben a körben, tehát mindenképpen számítunk arra, hogy ilyen érdeklődőink lesznek - válaszolta Tóthmártom Eszter, a TD Klinika Kft. ügyvezetője.

A tervek szerint így néznének ki a kisgáton épülő sorházak.
A tervek szerint így néznének ki a kisgáton épülő sorházak.

A 83 és 100 négyzetméteres házakhoz különböző nagyságban többszáz négyzetméteres saját telek is tartozik. A kormány 5 százalékos építőipari áfája és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény programjának elindítása nagyot lendített az építési és lakásvásárlási kedven.

A régi ruhagyár területén lévő épületeket elbontják és a helyükre szintén lakások épülnek. Első ütemben 30 darabot akar az egyik kaposvári vállalkozás felhúzni. Itt is a CSOK miatt indult be a vevők érdeklődése.

- Jellemzően a 80 négyzetméteres lakások a legkeresettebbek és jó minőségű lakásokat szeretnének. Nagyon sokan inkább lakás komfortot váltanak, mint nullkilométeres vásárlók lennének. A régi rossz minőségű lakásokat jobbra szeretnék lecserélni - tette hozzá Kalmár Tibor, a Kalmár Trendház Kft. ügyvezetője.

null

Ezeken kívül még más telkeken is várható társasházépítkezés. Míg tavaly egész évben Kaposvár és környékére összesen 34, addig az idei év első két hónapjában már hét esetben adtak ki 300 négyzetméter alatti lakás és családi ház építésére engedélyt.

Címkék: Családi Otthonteremtési Kedvezmény, építkezés, áfa, gazdaság, Kaposvár