A Magyar Pékszövetség szakmai pályázatán társas vállalkozások szálltak versenybe a Legjobb Kakaós Csiga címért.

A szakmai zsűri szigorú szempontok alapján hagyományos kategóriában a püspökladányi Kiscipó Kft.-t díjazta az első hellyel, a legkreatívabbnak (alább a képen) pedig a fehércsokiba mártott naranccsal, aszalt szilvával és marcipánnal díszített sokorópátkai Pedro Pékség csigája bizonyult.

„Az igazán jó minőségű kakaós csiga kézzel készül leves tésztából, szellősen levegős, de nem hullik darabokra, és igazi holland kakaóporral töltik meg” – magyarázta Ilonka Boldizsár, a Világ Pékszövetség alelnöke, majd hozzátette, hogy a legnagyobb hozzáadott érték minden esetben az elkészítésre szánt idő, a technológia és az alapanyagok magas minősége. Ezen értékek megőrzésére és védésére hozta létre a Magyar Pékszövetség 2013-ban a Magyar Pékség Védjegyet, amely célja, hogy a minél magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékek könnyedén felismerhetővé váljanak.

A Magyar Pékszövetség becslései szerint évente 860 000 tonna kenyeret és péksüteményt sütnek a hazai pékségek, kakaós csigából pedig mintegy 90 millió darabot vásárolunk. „Azért készítettük el a legjobb kakaós csiga pályázatot, mert ezzel szerettük volna felhívni a figyelmet a jó minőségű hazai péktermékekre, illetve azokra a magyar pékekre, akik minden nap hajnalban kelnek, hogy friss pékáru kerülhessen reggel az asztalunkra” – ismertette Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a pályázat célját. „Fontos, hogy fogyasztóként támogassuk a hazai vállalkozásokat, amely 23 ezer magyar munkavállalónak biztosít megélhetést a sütőiparban, hozzájárulva ezzel az iparág fejlődéséhez” – tette hozzá.

Címkék: kakaós csiga, Pékszövetség, sütőipar, édesség, gazdaság