Ivadékhalak úszkálnak az alig néhány tízliteres medencében. ahol kezdődik az új laboratóriumban a halnevelés kutatása. Más, nagyobb tartályokban pedig már kifejlettebb vizák és angolnák vannak.

De mindenféle hazánkban megtalálható halfajtát tanulmányoznak majd itt annak érdekében, hogy megtudják: mesterséges körülmények között hogyan lehet hatékonyabban tenyészteni őket.

- Olyan szinten kizsaroljuk a tengereket, hogy ez már abszolút fenntarthatatlan, tehát a halpopulációk nem tudják önmagukat regenerálni, ezért a kutatók segítségével olyan haltenyésztési technológiákat fejlesztünk ki, amivel függetleníteni tudjuk magunkat a természetes vízi fogástól - foglalta össze a Kaposvári Egyetem tanszékvezetője, dr. Kucska Balázs.

A Kaposvári Egyetemen már a hetvenes évek elején elindult a halnevelés kutatása. Az akkor épített bázist újították fel és bővítették ki a Darányi Ignác terv 170 millió forintjából. A beruházás nem csak a szakemberek kutatását szolgálja majd.

- Ez egy olyan bázis, aminek az alapfilozófiája, hogy vállalatokkal, cégekkel további innovációkat tudjon eredményezni és hasznára legyen a magyar gazdaságnak - foglalta össze a Kaposvári Egyetem rektora, prof. dr. Szávai Ferenc.

Így a kutató-bázis kapcsolódhat a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. haltenyésztési programjaihoz is. A cég mintegy 450 hektárnyi saját és bérelt tavon tenyészt halakat.

- Sajnos ezeken a tavakon ivadékot nem tudunk nevelni, illetve azokban a kisebb egy-két hektárt felölelő medencékben, amelyek rendelkezésre állnak, na most itt tudunk mi összekapcsolódni, mert kis területen intenzív módon hatalmas mennyiségeket előállítani - tájékoztatott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt.

A Kaposvári Egyetem kancellárja, Borbás Zoltán elmondta, a további tervek között szerepel, hogy a Deseda parton lévő 46 hektáron nyílt vizi tórendszert alakítanának ki, de akár egy feldolgozó üzem létrehozása is szóba jöhet.

A kutató-bázis átadásának ünnepségén a Kaposvári Egyetem és a szegedi Gál Ferenc főiskola megújította a 2010-ben kötött együttműködési megállapodását is.

Címkék: egyetem, hal, deseda, gazdaság