A vidéki területek fenntartható fejlődése, a környezet állapotának megőrzése és javítása, a biológiai sokféleség megőrzése és az ökológiai gazdálkodásra áttérés. Ezekben a témakörökben indították útjára tavaly az 1300 milliárdos Vidékfejlesztési Programot.

- Az eddig megjelent 19 pályázat összesen közel 610 és fél milliárd forintot tartalmaz. Ebből vannak, amik már lezárultak, az AKG, illetve az ökológiai gazdálkodásra való áttérés és vannak olyanok is, amik jelenleg is futnak, illetve a jövőben fognak megnyílni, a közeljövőben fognak megnyílni - mondta Pongrácz Máté, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referense.

null

Az év elején újabb 600 milliárd forintnyi pályázat jelent meg és továbbiak várhatók még ebben az évben. Az új uniós ciklusban a pénzek kifizetésével megbízott vidékfejlesztési hivatal és a pályázatokkal kapcsolatos szabályok is átalakultak.

- Teljesen megszűnik a papíralapú benyújtás és ennek én magam is roppant módon örülök, mert az elektronikus benyújtásnál nem történhetnek olyan félreértések, olyan vádaskodások, hogy valamit is a hivatal elkevert - válaszolta Farkas Éva, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal kirendeltségvezetője.

null

A Vidékfejlesztési Program kedvezhet a somogyi mezőgazdasági vállalkozóknak. Legtöbbjük kihasználhatja a támogatási lehetőségeket.

- Élelmiszerfeldolgozók, kertészek, szántóföldi növénytermesztők, borászok és állattenyésztők azok, akik leginkább érintett csoportok, akiknek dedikált pályázatokat lehet majd megtalálnia ebben a hét éves időszakban a Vidékfejlesztési Priogram keretén belül - tette hozzá Torma Erzsébet, a Goodwill Consulting vezető pályázati tanácsadója.

A konferencián résztvevő Szita Károly polgármester elmondta, fontos lenne, hogy a helyi vállalkozások minél több pénzt le tudjanak hívni, mert ezzel a munkahelyteremtésen túl nemcsak a saját vállalkozásuk gyarapodik, hanem a város is profitálhat belőle.

- Ha többet tudnak keresni, akkor több adót fizetnek be, helyben is a helyi adók formájábnan. Ebből a több adóból, amit önök termelnek meg, mi pedig szélesebb lehetőségeket tudunk nyújtani az itt élőknek az óvodákban, az iskolákban, az uszodánkban, a színházban és a sportban - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

null

A polgármester hozzátette, ha az önkormányzatok által elosztható 2500 milliárdot is hozzávesszük a Vidékfejlesztési Programhoz, akkor nagyobb esély van a gazdasági előrelépéshez.

Címkék: vidékfejlesztési program, 1300 milliárd, európai unió, somogy, gazdaság