A kistelepülések összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet integrált, nagyobb beruházások megvalósítása, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásainak lehívása, hatékony felhasználása érdekében Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője hétfőn.

A fideszes politikus a körzetéhez tartozó huszonöt község polgármesterével e témában szervezett megbeszélést megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: bizonyos fejlesztésekre a pályázati kerethez képest hatalmas az igény, koordináció is szükséges az egyes települések legsürgetőbb feladatainak meghatározására.

Nem szerencsés, ha minden település szinte mindenre pályázik, mert ez sok munkával jár, sok pénzbe kerül, holott lehet, hogy e szerény költségvetésű községeknek csak egy-két pályázaton van esélyük nyerni - fogalmazott Gelencsér Attila.

A képviselő utalt arra, hogy Somogy megye a TOP-ból 2020-ig 58 milliárd forint támogatáshoz juthat, ebből mintegy 15 milliárdot Kaposvár használhat fel. A körzetéhez tartozó huszonöt településre 3 milliárd forint jut, annyi, amennyi 2006 előtt hasonló célra az egész megyére két évre jutott.

Megjegyezte, azt szeretné elérni, hogy a következő években ebből a pénzből a körzet minden települése kapjon valamennyit. Gelencsér Attila közölte: az érintett zselici községek ipari parkok létrehozását, óvoda- és bölcsődefejlesztést, orvosi rendelők felújítását, megújuló energiával, energetikai korszerűsítéssel, belvízelvezetéssel, közlekedéssel és egyebek mellett turizmussal kapcsolatos beruházásokat terveznek.

Hozzátette, hogy ha jól koordinálnak és összefogással nagyobb projekteket is sikerül megvalósítani, az robbanásszerű fejlődést eredményezhet.
Lengyel Gábor (Fidesz-KDNP), Szilvásszentmárton polgármestere arról szólt, hogy a 3 milliárd forintos pályázati támogatás óriási lehetőség az életminőség javítására a gazdasági, társadalmi, kulturális lemaradásban lévő aprófalvas térségben. A Zselic kitörési pontja lehet a turizmus, ezért is gondoltak a Simonfai Közös Önkormányzati Hivatal polgármestereivel közösen egy a környék attrakcióit érintő kerékpárút építésére - fogalmazott a településvezető.

Címkék: kistelepülés, Zselic, fejleszt, gazdaság