A 95 százalékos európai uniós támogatással megvalósult környezetvédelmi beruházással javult a mintegy 3400 lakosú somogyi város közműellátottsága, ezáltal a lakosság életkörülményei és a vállalkozások működési feltételei.

Boross Péter volt miniszterelnök, a város szülötte és díszpolgára köszöntőjében felidézte a városban az elmúlt évtizedekben tapasztalt változásokat, majd a jelenről szólva úgy fogalmazott: az utóbbi időben "szárnyalni kezdett" az immáron városi rangot kapott település.

Móring József Attila (KDNP) országgyűlési képviselő, a megye fejlesztési biztosa figyelemreméltónak nevezte a városban az elmúlt években megvalósult beruházásokat, fejlesztéseket. Nagybajom méltán szolgált rá arra, hogy városnak nevezzék - hangsúlyozta a politikus.

Czeferner Józsefné (Fidesz-KDNP) a 2001-ben városi rangot kapott Nagybajom polgármestere kiemelte: régóta vártak erre a beruházásra, amellyel a településen végre megoldódott a szennyvízelvezetés. Reményét fejezte ki, hogy ezáltal nem csak a környezet állapota és a lakosság életkörülményei javulnak, de a meglévő vállalkozások fejlesztésének is lendületet ad, illetve újabbak letelepedésének sem lesz már gátja az infrastruktúra hiánya.

Kovács Tamás, a kivitelező Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója a beruházásról elmondta: a két évvel ezelőtt indult munkálatok során mintegy 30 kilométernyi csatornavezetéket fektettek le, megépítettek egy biológiai módszerrel akár napi 375 köbméter szennyvíz ártalmatlanítására is képes szennyvíztisztítót, és 1025 háztartást kötöttek a csatornahálózatra.

Címkék: kivitelezés, csatorna, Nagybajom, gazdaság