Verőfényes őszi idő volt, mégis alig lehetett embert látni a Balaton északi partján néhány nappal ezelőtt, Tihanyál. Mindössze egy nyugdíjas férfi készítette elő vitorlását, hogy a tavon horgásszon. Hasonló a helyzet az ország más nagy horgászvizein is.

"Ha azt veszem, hogy vizekben milyen gazdag országról beszélünk, ha azt veszem, hogy milyen lehetőségeink, fizikai és földrajzi lehetőségeink lennénke a horgászturisztikai fejlesztésekre és ehhez képest hol tartunk, akkor nyilvánvalóan látható jól, hogy itt azért sok feladat van, amit még el kell végezni." - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára, Bitay Márton Örs.

Ezen a helyzeten akarnak változtatni a horgászati, halászati, illetve idegenforgalmi szakemberek.

"Nagyon sok olyan parti hely van, aminek a kialakításában az önkormányzatok komolyan részt tudnának venni. Nemcsak a kialakításban, de akkor már az ellenőrzésben is. Amivel ezeket a helyeket ki lehet alakítani, meg lehet védeni és a horgászok számára pedig egy lehetőségként fel lehet ajánlani" - árulta el a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke, Szűcs Lajos.

A balatoni halászat leállításának és az intenzív hal-, például süllőtelepítési programoknak köszönhetően a tó halállományára ma már nem lehet panasz. Ugyanakkor csónakkal még mindig csak nagyon kevesen tudnak horgászni a Balatonon.

"Olyan csónakkikötőre, csónaklerakó helyre gondolok, ahol van egy bódé, csalihalat lehet vásárolni, információhoz jutnak, hogy milyen a víz, merre érdemes horgászni és ahol biztonsággal megőrizhetik az autóját az illetőnek. Ha le lehet tenni ezeken a helyeken a csónakokat, sokkal többen fognak jönni a Balatonra" - foglalta össze Zákonyi Botond, szakíró.

Úgy tudjuk: a balatoni szakemberek jövő tavaszra egy olyan internetes adatbázist is kidolgoznak, ami a tóhoz érkező horgászokat látja majd hasznos információkkal.

Címkék: horgász, gazdaság, turizmus, balaton