Az egyik kaposvári üzletben a pénztárgép rendesen küldi az adatokat az adóhatóságnak, bár ezzel is előfordul, hogy néha újra kell indítnai. Az internetért sokat fizet évente, így joggal várja el, hogy megbízható legyen a kapcsolat.

- Nem kevesebb mint 50 ezer forintba kerül évente az internet kapcsolat, ami azért nem kevés pénz - mondta Szabó János, az Azúr Divatárú tulajdonosa.

Sokan nem bírják a magas költségeket fizetni. Ha viszont elmaradás van, a szolgáltatás sem működik, és az adóhatóság sem kapja az adatokat. Ráadásul 70-80 ezres költsége van annak is, ha újra üzembe kell helyezni a gépet.

- Ha megszünteti a mobilszolgáltató végleg az adatszolgáltatást, akkor cserélniük kell a pénztárgépben az adóellenőrzási egység memóriáját és ez bizony jelentős összeget jelent az üzemeltetőknek - válaszolta Szántó Vilmosné, NAV Somogy Megyei Adóigazgatóságától.

null

A KISOSZ szerint túlzás ilyen terheket róni a vállalkozásokra, ezért javaslatcsomaggal fordultak a kormányhoz.

- Arra tettünk javaslatot, hogy vagy a szervízek egy alacsonyabb tarifát alkalmazzanak, de sajnos ez országosan közel egyforma a díj, valószínű, hogy valami egyeztetés történt közöttük. Vagy pedig akkor az állam a rezsicsökkentés jegyében állapítson meg egy maximum díjat - tette hozzá Kertész Rezső, a KISOSZ megyei társelnöke.

Somogyban mintegy száz cég késett az adatszolgáltatással azért, mert nem működött az online kasszája. Amennyiben az adóhatóság több alkalommal sem kap adatot egy pénztárgéptől úgy annak üzemeltetőjét, ha egyéni vállakozó, akkor fél millióra, ha társas vállalkozás egy millió forintra büntetheti.

Címkék: mulasztás, pénztárgép, büntetés, online, internet, NAV, gazdaság