Információink szerint tegnap Mernyén kívül Kaposmérőben is tegnap kikapcsolták a szolgáltatást, Nagybajomban pedig a polgármester meggátolta a kikötést.

Megkerestük az ügyben a Kliket is. A sajtóiroda kommunikációs munkatársa, Csobay Bence mindössze annyit árult el:

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke annak érdekében, hogy a kialakult helyzet rendeződjön tárgyalt az E.ON vezérigazgató-helyettesével és megegyeztek a kifizetések ütemezéséről. A tárgyalás eredményes volt.

Az Eon pedig azt közölte, hogy több helyen azért kellett kikapcsolni a gázt, mert a türelmi időszak után sem rendezte az intézményfenntartó a tartozást. Alább elolvashatja a szolgáltató teljes közleményét:

Az E.ON továbbra is törekszik arra, hogy az oktatási intézmények  fenntartásáért felelős Klebersberg Intézményfenntartó  Központtal megegyezésre jusson a felhalmozott tartozás rendezéséről.

 Mint ismeretes, az E.ON július végén arra kényszerült, hogy az ország területén – elsősorban Somogy megyében – több helyen is szüneteltesse a gázszolgáltatást olyan oktatási intézményeknél, ahol a fizetési határidőig és a türelmi időszak után sem rendezte az intézményfenntartó a tartozást.

Az E.ON tudatában van annak, hogy a szolgáltatásból kikapcsolt egységek oktatási célú intézmények, így ennek megfelelően járt el. Ebből kifolyólag ezek között az gázszolgáltatásból kikapcsolt intézmények között nincs olyan, ahol aktív nyári diák vagy gyerekprogram lenne.

Az E.ON továbbra is igyekszik mindent megtenni, hogy a helyzet rendeződjön, tárgyalásokat folytat az intézmények fenntartójával annak érdekében, hogy ne történjenek további kikapcsolások, és az ellátotti körben maradhassanak az intézmények.

 

Címkék: klik, eon, gáz, iskola, somogy, gazdaság