Az akác virágzásának vége felé sok csapadék esett Somogyban, a méhek ezért a kaptárakban maradtak, a korábban gyűjtött mézből pedig naponta két kilót is megettek. A hárssal sem jártak jól a méhészek, a növény virágát ugyanis a hirtelen felmelegedés leszárította.

- Ha osztályozni lehetne egy és öt között, akkor ez olyan hármas alá lenne vagy olyan kétharmad. Az akác az közepesen jó volt, a hárs az nagyon gyenge volt, a napraforgóról meg most hordanak a méhek, de úgy néz ki, hogy ez sem lesz olyan kiemelkedő jelentőségű - mondta Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke.

null

Ennek ellenére az általunk megkérdezett méhészboltban nem terveznek áremelést. Tavaly ősszel ugyanis jelentősen drágult a méz, egy újabb emelést pedig már nem viselnének el a vásárlók.

- Az a helyzet, hogy így is elég drága, magas a méz ára és próbáljuk, amíg lehet ezen a szinten tartani. Nem szeretnénk a vevőket sem elveszíteni, van aki nyilván drágának találja már így is, éppen ezért amíg tudjuk szeretnénk ezen a szinten maradni és nem még emelni rajta - tette hozzá Lampertné Kis-Fonai Gabriella, a Kaposvári Méhészbolt eladója.

Az eladó hozzátette: a tavalyi áremelés nem riasztotta el a vásárlókat, sőt tapasztalatiak szerint nőtt a a vásárlók száma. Ennek oka, hogy folyamatosan el tudták látni az embereket mézzel.

Címkék: rossz, méz, termés, 2015, gazdaság