A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a kamarai tagdíj 2015. évi bevallásának határideje: 2015. június 30.

Az érintettek az eddigi gyakorlatnak megfelelően az önbevallást online módon is megtehetik; úgy, hogy a kamara honlapján az Ügyfélkapu felületen kitöltik a formanyomtatványt.

Természetesen a NAK falugazdászai személyesen is segítenek, az ügyfélszolgálaton pedig telefonon tudnak tanácsot adni: 06 1 802 6100

A kitöltéshez szükséges dokumentumok:

• őstermelőként, egyéni vállalkozóként: személyi igazolvány, lakcím kártya, adóazonosító kártya, őstermelői/egyéni vállalkozói igazolvány, 2014-re folyósított MVH–s és egyéb támogatások igazolása, a 2014. évre vonatkozó adóbevallás.

• cég, gazdasági szervezet esetében: adószám, cégbírósági irat, 2014-re folyósított MVH-s és egyéb támogatások igazolása, 2014. évre vonatkozó adóbevallás.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

Tagdíjat érintő kedvezményekkel kapcsolatos dokumentumok:

• elismert TÉSZ/TCS szervezet esetében az azonosító kód, tagjainak NAK nyilvántartási száma, valamint a TÉSZ/TCS számára értékesített, az elismerés alapjául szolgáló termény, termék nettó árbevételének összege.

• árbevétel-megosztás esetén (ha az agrártevékenység árbevétele nem haladja meg a 20%-ot, illetve külön kérelemre a 25%-ot), az ezt igazoló Független Könyvvizsgálói Jelentés.
 
• egyéb tagdíjalapot csökkentő kedvezmények igénybevételéhez a szükséges igazoló dokumentumok (jövedéki adó igazolás, stb.).

Ha valaki nem a saját nevében jár el, akkor két tanúval hitelesített meghatalmazás, illetve cég esetében az aláírási címpéldányra is szükség van.

Címkék: agárkamara, NAK, bevall, tagdíj, termelő, gazda, gazdaság