Ősztől egy kétezer négyzetméteres csarnokban fogják 118 település szemetét válogatni és újrahasznosítani Kaposváron.

- A családi házas környezetben komposzládákat fogunk ingyenesen osztani, építünk egy komposztáló telepet is, a közterületekről összegyűjtött zöld hulladékot itt fogjuk komposztálni, a másik, ami nagyon fontos, a szelektíven összegyűjtött csomagolási hulladék újrahasználva történjen átadásra, ezért lesz egy válogatócsarnok - mondta Kovács Katalin, hulladékgazdálkodási referens.

Kaposvár Európa zöld városa szeretne lenni. Több lámpa és menetrend tábla már napelemmel működik, és az új buszok akár biogázzal is működhetnek majd.

null

Kaposvár polgármestere pedig szerdán bejelentette: csatlakozott Al Gore egykori amerikai alelnök és Áder János köztársasági elnök kezdeményezéséhez, amely a globális felmelegedés ellen lép fel.

- Regisztráltam erre a honlapra, erre szeretnék kérni mindnekit, hogy ezt tegye meg. Olyan visszafordíthatatlan folyamathoz érkezhetünk 3-4 éven belül, amit aztán megbánni sem lesz már nagyon időnk - jelentette be Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Az élőbolygonk.hu oldalon bárki regisztrálhat. 23 magyar nagyváros már csatlakozott a kezdeményezéshez. Egymilliárd aláírást szeretnének összegyűjteni, amellyel a decemberi klímacsúcson cselekvésre ösztönöznék a nagyhatalmakat.

Címkék: nemzetközi kezdeményezés, élőbolygónk.hu, Áder János, Szita Károly, gazdaság