Az eredeti hitelösszeg csaknem négyszeresét követelte a bank Nagypál Sándornétól. A pénzintézet a megkérdezése nélkül, egyoldalúan hosszabbította meg a futamidőt. Rajta kívül csak Somogyban több ezren jártak így.

Ők a következő napokban egy tájékoztató levelet kapnak majd, melyben a bank részletezi, hogy melyik hónapban mennyi pénzt számítottak fel jogtalanul az egyoldalú kamatemelés, vagy árfolyamrés miatt.

Az elszámolási törvény minden olyan adósra vonatkozik, aki 2004.május 1. és 2014. július 26. között kötött kölcsön szerződést, és 2009. július 26. után is rendelkezett devizaalapú, deviza, vagy forint alapú hitel-, illetve lízingszerződéssel.

A törvény érinti az árfolyamgátasokat és a végtörlesztetteket is. Igaz, utóbbiaknak külön kérvényezni kell az elszámolást, és 10 ezer forintot is fizetniük kell. A Mentőöv Devizagarancia Szövetkezet szerint érdemes tüzetesen átvizsgálni a bank számításait.

- Ha annyira kirívó különbségek, eltérések vannak, ami az ő általa elképzelt számok mást mutatnak, mint ami az értesítésen van, akkor forduljon hozzánk, vannak szakértőink, vannak egyértelmű módozatok, amivel ki lehet számítani, mennyi az annyi, minden ügy egyedi lesz, más-más lesz a késedelmi napok száma - mondta Molnár István, a szövetkezet elnöke.

Mivel minden eset egyedi, sem a bankok, sem a pénzügyi felügyelet nem tudja pontosan megmondani, hogy mennyivel csökkenhetnek a tartozások. Annyi azonban biztos, hogy legalább 5 és legfeljebb 25 százalékkal kell, hogy csökkenjenek a törlesztőrészletek és a tőketartozások.

- Általánosságban, ha ezt vesszük, ez a csökkenés lehet akár 25%-os törlesztő csökkenés a tőketartozást illetően, nyilván, ahol kevesebb ideig állt fenn a probléma, akkro ez a csökkenés csak 5-10 % lehet - válaszolta telefonos megkeresésünkre Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank szóvivő-helyettese.

A legkorábban márciusban a devizalapú hitelesek, majd augusztusban a deviza és forinthitelesek kapnak értesítőt. Ősszel pedig a végtörlesztőket tájékoztatják levélben.

Ha valaki nem ért egyet az elszámolással, a kézbesítéstől számított 30 napon belül tehet panaszt. Az ügyfelek többsége szeptember-októberben kaphat vissza pénzt a bankotól.

Címkék: elszámolás, devizahitel, levél, bank, gazdaság