Ma még üres az egykori NABI-telephely parkolója, de hamarosan újra beindul itt az élet. Szélerőművekhez és autókhoz fognak alkatrészeket gyártani a török cég kaposvári gépsorai.

"Húsz egykori Nabis alkalmazottat már kiképeztünk Törökországban, ők már most a gyártás előkészületein dolgoznak. 5 éven belül 300 embernek szeretnének munkát adni és abban bízunk, hogy a kaposvári üzem lesz cégünk legnagyobb európai gyára." - nyilatkozta a mai tárgyalásokat követően a Metyx cégvezetője, Ugur Üstünel.

Kaposvár ugyanis egy török vezetőkből és üzletemberekből álló delegációt fogadott pénteken. Többségük Üsküdarból, Kaposvár testvérvárosából érkezett. Ez a félmillió lakosú település Isztambul legrégebbi városrészre.

"Kaposvár és Üsküdár sok mindenben hasonlít egymásra, így például azonosak a fejlődéssel kapcsolatos terveink is. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy több területen is együtt tudunk majd dolgozni. Leginkább kulturális, gazdaasági, kereskedelmi és oktatási ügyekben várok együttműködést." - fogalmazott a somogyi megyeszékhely török testvérvárosának polgármestere, Hilmi Türkmen.

Kaposvár elsősorban három olyan területet ajánlott a török partnerek figyelmébe, amelyben együttműködést remélnek: az élelmiszeripart, a gépipari, illetve a turizmust. Szita Károly, Kaposvár polgármestere: "Akkor, amikor a világ 16. legfejlettebb, egyben Európa 6. legdinamikusabban fejlődő országának egyik városával folytatunk tárgyalásokat, akkor az ember nem tud eltekinteni attól, hogy ez főleg gazdasági kapcsolat legyen. A célunk az, hogy az évtized végéig mindenki dolgozhasson Kaposváron, aki akar, így mindenkit támogatunk, aki ebben segít bennünket."

A mai találkozón a török delegáció a kormánymegbízottal, illetve a Kaposvári Egyetrem rektorával is tárgyalt.

Címkék: Üsküdar, Metyx, dolgoz, delegáció, török, cég, üzlet, munka, Kaposvár, gazdaság