A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott 5 ezer forint vásárlás után 500 forint visszajár akciójának népszerűsítésekor, a jogsértésért 43 millió forint bírságot szabtak ki.

A GVH közölte: a Spar 2012 októberétől 2014 februárig az akcióval megtévesztette a fogyasztókat, mert valótlanul tüntette fel, hogy minden elköltött 5 ezer forint után 500 forint visszajár, miközben mind a kupon megszerzésének, mind beváltásának számos feltétele és korlátozó eleme volt.

A Spar azt sugallta, hogy ötezer forint után jutnak a fogyasztók 500 forint kedvezményhez, ezzel szemben legalább 10 ezer forint értékű vásárlásra volt szükség az 500 forintos kedvezmény érvényesítéséhez - közölte a GVH.

A Spar bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a GVH bírság miatt – közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön.

    A Spar Magyarország közleménye szerint nem ért egyet a GVH döntésével, mivel az eljárás megindítása előtt és alatt is többször változtatott kereskedelmi kommunikációján, hogy a vásárlók tájékoztatása minél egyértelműbb és a lehető legkorrektebb legyen. A vállalat kereseti kérelmet nyújtott be a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára, az eljárás folyamatban van – közölte a Spar Magyarország.

 

Címkék: spar, gvh, büntetés, gazdaság