Az elméleti oktatás mellett a gyakorlatban is tanulhatják szakmájukat a mezőgazdasági iskola növendékei.Többen a középiskola után a Kaposvári Egyetemen akarnak továbbtanulni, azon belül is duális képzésben szeretnének részt venni.

- Gyakorlatból sokkal jobban meglehet tanulni, tapasztalni a dolgokat, mint mondjuk simán elméletben - mondta Schuller Anikó.

A Kaposvári Egyetem eddig mintegy 40 céggel kötött szerződést, a többi között például a Bos-Frucht Agrárszövetkezettel, ahová a tervek szerint 10 tanuló érkezne szeptembertől. A vállalkozás azzal, hogy duális képzésben foglalkoztat majd tanulókat, több millió forintot is spórolhat.

- A gyakorlat orientált szakokon egy vállalati nap az 4500 forintot írhat le a szakképzési hozzájárulásból, tehát azt jelenti, hogy egy hallgató évente 100-125 napot a vállalatnál tölt a duális képzésben, akkor ez 125-ször 4500 forintot tehát ilyen 500-550 ezer forintot nem kell neki befizetni, vagy visszaigényelheti a szakképzési alapból - válaszolta telefonos megkeresésünkre Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár.

A támogatás nagy segítség a cégeknek. A tanulók képzése ugyanis sok pénzt vesz ki a zsebükből.

- Ez valóban egy jelentős segítség lenne, tudván, hogy ezzel a duális képzéssel nem csupán egy karitatív dolgot veszünk a vállunkra, hiszen a kollégáknak ez mind idő, energia, oktatás, a hely. Vannak ennek járulékos költségei, ez biztos nagy segítség - tette hozzá Bakos Gábor, a Bos-Frucht Agrárszövetkezet állattenyésztési igazgatója.

Szeptembertől egyébként a Kaposvári Egyetem az állattenyésztő mérnök mellett, agrár- és természetvédelmi mérnököt, vidékfejlesztő agrármérnököt, pénzügy-számvitel, kereskedelem-és marketing szakos hallgatókat is képez a duális képzés keretében.

Címkék: visszaigénylés, duális képzés, diák, pénz, gazdaság