Szeptembert követően hét félév után már enyhülhet a mérnökhiány a helyi cégeknél, erről az érintettek beszéltek a Kapos Televízió Hatszemközt című műsorában.

A Videoton kaposvári gyárának mindennapos munkáihoz is nélkülözhetetlenek a mérnökök, ezért nagy szükség van rájuk, de egyre nehezebben találni szakembert.

- Egyre másra kapjuk azokat az információkat, hogy lassan, lassan kiöregszenek a régiek és nem tudunk a helyükre kit beállítani. Vagy, ha valaki ide ipart akarna telepíteni, üzemet szeretne idehozni Kaposvárra, igen nagy bajba lenne, mert üzemeltető mérnököt nem találunk - mondta a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Varga József.

A cégvezetők tudják, hogy akit egy jó ajánlattal egyszer elcsábítottak a városból, azt nehéz visszahozni. Megoldásként Kaposváron kell megteremteni a tanulás és az itthon maradás feltételeit, mondták. A gépészmérnök képzésre jelentkező fiataloknak gyakorlati oktatóhelyet biztosítanak helyi cégek és a kamarával közösen fizetik a tandíjat, valamint az egyéb költségeket és még bért is kapnak.

- Biztosítjuk nekik az utazáshoz való költségek térítését, olyan technikai eszközökkel, laptop például látjuk el, ami szükséges az online képzésben való tanulásukhoz és hát természetesen minden olyan technikai eszköz rendelkezésükre áll, ami szükséges az ő tanulmányukhoz - mondta a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezetõ-igazgatója, Gerber András.

A gépészmérnök képzésre 20-25 kaposvári fiatalt várnak. Az érettségi előtt állóknak a matek mellett egy választható tárgyból is négyes fölött kell végezni. A képzésre a Dunaújvárosi Főiskolára kell beadni a jelentkezést, oda azonban csak néhány előadásra kell elutazni. A hét félév levelező, online módon zajlik, mellette pedig a helyi cégeknél kell dolgozni. Egy félévet a Kaposvári Egyetemen tanulnak majd a hallgatók.

- Ebben az egy félévben jellemzően elméleti tárgyakat, főként gazdaságtudományi tárgyakat fognak majd hallgatni, és a gazdaságtudományi karunk fogja ezt a képzést elvégezni - mondta a Kaposvári Egyetem oktatási rektor-helyettese, Kelemen János.

A megyei kereskedelmi és iparkamara tovább folytatja a szakma és képzés népszerűsítését a megyében. Emellett az érdeklődő fiataloknak részletes információt a kamara kaposvári székházában adnak.

Címkék: mérnök, hiány, videoton, gazdaság