Porcukor ma már alig volt a mákostésztán. A leves pedig igazán egészséges volt: tavaszi zöldséglevest kaptak a hetesi gyerekek.

- Nyilván a tésztaféléket favorizálták, azt próbálták minél többet berakni az étlapba, most azért mi ilyen szempontból felülvizsgáltuk, tehát, hogy ne mindennap tészta legyen főzelék is, mártás, húsétel, hogy mindenféle kerüljön az asztalra - árulta el Somssich Imre Általános Iskola intézményvezetője, Jakab József.

Nem mindegy azonban, hogy milyen hús. Az új közétkeztetésről szóló rendelet szerint 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú hús nem kerülhet az asztalra, a 15 évesnél fiatalabb gyerekekére pedig legfeljebb 23 százalékos. Az 1 és 6 év közöttiek ételeit pedig nem lehet sertés vagy baromfizsírból készíteni.

- A zsírosat azt mellőzném, és helyette több gyümölcsöt ennék, egészségesebbeket. Régebben, tavaly nem volt valami jó a kaja, de mostanában jobb - mondta Szabó Máté.

A Pensio Kft. 53 kaposvári intézményt lát el naponta étellel. A cég már hónapokkal ezelőtt felkészült az új közétkeztetési szabályváltozásokra.

Nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, leveskockát, ételízesítő krémeket, pasztákat. Emellett nem szabad cukrozni a tejet, és a teát is csak bizonyos mértékben lehet édesíteni.

Címkék: reform, egészséges, menza, gazdaság