A hálaadás utáni péntek a különleges akcióké a tengerentúlon immár 1966-óta. Ekkor ugyanis a ruházati, a műszaki, a játékboltok hihetetlen leárazássakkal készülnek, így nem csoda, hogy ezeken a napokon a boltok bevétele órási, és az sem, hogy rengetegen gyűlnek ilyenkor össze a bevásárlóközpontoknál.

Eddig is volt rá példa, hogy egy-egy magyar cég is bekapcsolódott az akcióhullámba, idén azonban már szép számmal jóárasították termékeiket. Sőt, az Extreme Digital úgy gondolta, egy héttel előrehozza az akcióját, amit múlt hét pénteken meg is tartottak. Felemás sikerrel. A rengeteg érdeklődőtől ugyanis szinte az első percben lehalt az oldaluk, ami egész nap alig akart magához térni. Volt is nagy háborgás a facebookon, na de azért az üzlet se járt rosszul, beszámolójuk szerint, az eladások száma minden várakozásukat felülmúlta.

A valódi Black Friday azonban ma érkezett el. Az ebben résztvevő üzletek listáját ide kattintva nézhetik meg. De jobb lesz sietni, hiszen elképesztő gyorsasággal apadnak a készletek.

Hogy mit is jelent ez számokban? Elég csak az Emag reggeli összesítésére tekinteni, melyből kiderül, hogy csak az első két órában több, mint 35.000 terméket adtak el 800.000.000 Ft összértékben.

Amerikában már megszokott, hogy nagyobb árleszállítások, főként ezen a pénteken tömegverekedések alakulnak ki az áruházakban. Nyilván most sem lesz ez másképp. Angliában pedig már el is csattantak az első pofonok.

Címkék: friday, black, péntek, fekete, gazdaság