Jelenleg egy 54 négyzetméteres lakásban élnek Szentesék. Két éven belül szeretnének még legalább egy gyereket. Így előbb-utóbb szükség lesz egy nagyobb lakásra.

- Már most nézegetjük a lakásokat. Hallottunk arról a tervezetről, hogy jövő júliustól már igénybe lehet venni használt lakásra is a szocpolt. Ez nagyon nagy segítség tényleg, tehát enélkül nem tudnánk továbbmenni, nagyon örülünk neki, hogy ezt be fogják vezetni - mondta Szentes Evelin.

Mostani lakásuk vásárlásakor nem tudták igénybe venni a szocpol támogatást. Jövő júliustól viszont akár egy gyermek után, használt lakásra is jár.

Most már a nagyobb panellakásokat is jobban keresik az emberek. A tervezett szocpol támogatás kibővítése ugyanis kedvezően hatott a használt lakás piacra.Még 2008 előtt 150 ezer/ m2 áron lehetett lakást vásárolni, addig 2008 és 2013 között folyamatos csökkenés volt tapasztaltató. Idén azonban már 15 százalékkal emelkedtek a lakásárak.

- Ez a tervezett szocpol valamelyest fog növelni az árakon, hiszen így egyre nagyobb, szélesebb réteg tud ingatlant vásárolni, de azt sem kell elfelejteni, hogy jövőre a végrehajtások ismét el fognak kezdődni, ez által még több ingatlan lesz a piacra ömlesztve, így ennek majd az árcsökkentő hatásait is lehet majd tapasztalni - tette hozzá Oláh Miklós, a Géniusz 99 Ingatlanközvetítő vezetője.

Szakemberek szerint fontos lépés, hogy a szocpolt kiterjesztik a használt lakások vásárlása után is, hiszen az adás-vételek 95 százalékában felhasználnak valamilyen vissza nem térítendő támogatást.

Címkék: pörög, piac, panel, gazdaság