A kaposvári tréning utolsó alkalmával a program résztvevői elmondták, hogy egymástól is sokat tanultak. Egyebek mellett azt is, hogyan kell beosztani a havi bevételüket és azt is, hogy mivel lehet takarékoskodni. Őket a családsegítő csoport választotta ki.

"Fontos volt, hogy húsz család, tíz tréningen vegyen részt, munkaidő után, ahol különféle életvezetési tanácsokat kaptak az életükhöz, hogy ilyen tartozás ne halmozódjon fel" - mondta a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója, Varga Magdolna.

Van, aki csak 50 ezer forintos közüzemi adósságot halomozott fel, de van, aki félmillióval tartozik a szolgáltatónak.

"Csak így lehet segítséggel kilábalni. Rajtam már nagyon sokat segített a családsegítő ésa szociális osztály" - árulta el Pál Sándor.

Az adósság egy részét a cég átvállalta, a maradékot viszont a résztvevők fogják kigazdálkodni.

null

"Nagyon jó volt ez a magatartásunk szempontjából, az önértékelésünk szempontjából, hogyha valamit elkezdünk, akkor azt csináljuk végig, legyünk akaratosak és vigyük véghez azt, amit szeretnénk. Ne hagyjunk semmit sem félbe!" - foglalta össze Horváthné Domokos Éva.

A tréningek nemcsak gazdasági ismeretekről és életvezetési tanácsokról szóltak.

"Igyekszik a családokat jobb helyzetbe hozni, hogy jobban eligazodjanak az életük anyagi kérdéseit érintő területeken. Akár munkapiaci tájékozódásban, munkahelykeresésben, családi gazdálkodás kérdéseiben" - mondta a Családjainkért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Balogh László.

A szolgáltató cégnél abban bíznak, hogy a résztvevők lakókörnyezetükben is elmondják majd, amit itt tanultak.

"Közösen találnak utat arra, hogy azokat az eredményeket, amiket az egyik család a programban már elsajátíttak révén elért, azokat a másik család is elérhesse" - összegzett az E.On Ügyfélszogálati Kft. ügyvezető igazgatója, Kiss Attila.

A két évvel ezelőtt elindított Háló program tavaly a legjobb európai gyakorlatnak járó díjat is elnyerte a társadalmi felelősségvállalás kategóriában.

Címkék: háló, adós, eon, gazdaság