Rutinosan pakolja a friss zsemléket Zita. A fiatal lány már évek óta az egyik kaposvári pékségben dolgozik. Tanuló idejét is itt töltötte el, majd utána állást ajánlottak neki.

- Vannak terveim. Saját lakás autó, van egy párom, akivel majd szeretnénk külön költözni, meg nem utolsó szempont, hogy nem vagyok anyukámék nyakán - mondta Krammer Zita.

Somogyban 10 %-kal csökkent a fiatal pályakezdő munkanélküliek száma. A következő 7 évben pedig még tovább mérséklődhet a munkaügyi központ vezetője szerint.

- Jelenleg a magyar kormány a következő uniós ciklusban, ami 2014-2020 között fog megvalósulni, körülbelül 220 milliárd forintot szán arra, hogy a 25 év alatti fiatalokat valamilyen munkába, vagy képzésbe vonja - tette hozzá Szikra László, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ igazgatója.

A megyei munkaügyi hivatal adatai szerint Somogyban jelenleg 18568 nyilvántartott álláskereső van, ez 8,6 százalékkal kevesebb mint tavaly ilyenkor.

De nem csak az álláshelyek száma nőtt. A Nav adatai szerint Somogyban 3,6 százalékkal emelkedett az átlagkereset.

- Somogy megyében a bevallott havi átlagos összevont jövedelem 138.563 forint. Ez a megyék rangsorában a 16. helyre rangsorolja megyénket - tudtuk meg Fülöp Esztertől, a NAV Somogy Megyei Adóigazgatóságának, ügyfélkapcsolati osztályának vezetőjétől.

Az országos átlagkereset egyébként több mint 170 ezer forint. A legtöbbet még mindig a fővárosban, a legkevesebbet pedig Nógrád megyében lehet keresni.

Címkék: gazdaság, munkaügy, dolgozó, több, 2014, somogy