- Mint őstermelő sokan kértek és sok idős lakik a faluban is és Kaposváron a piacon régóta árulom és ott is keresik. És hát reményeim szerint ahogyan és amilyen minőség lesz remélem, hogy lesz belőle egy külön bevételem is - mondta Androsics Erika.

A mezőgazdasági start munka program 3 éve működik a településen. Ennek keretében a közmunkások egy éves szakmai tanfolyamon vehettek részt. Itt azt is megtanulhatták, hogyan kell szakszerűen gondozni a növényeket. A település polgármestere szerint az oktatás óta már nem hagyják parlagon a földjeiket a családok.

null

Sajnos volt egy olyan időszak, talán úgy fogalmaznék, egy 10-12 év, hogy nagyon sokan nem művelték meg a kerteket. Most viszont most már örömmel tapasztalom, hogy már szinte modenki egy kis konyhakertet kialakít, és ha sikeres a gazdasági év akkor a következő évben kicsivel többet is művel - mondta Somogyjád polgármestere, Lőrinczné Kiss Ilona.

A start munkaprogramban részt vevő települések polgármesterei szerint érezhetően nőtt a munkakedv a falvakban. Az idei közmunka programra 40 milliárd forinttal több, azaz csaknem 184 milliárd forint jut. A tervek szerint országosan 200 ezer embert foglalkoztathatnak majd.

Címkék: divat, kert, falu, gazdaság