A feketelista.hu internetes hírportál nyilvántartása szerint 2013-ban összesen 3551 esetben szabott ki munkaügyi bírságot a hatóság, 22,5 százalékkal többször, mint a megelőző esztendőben.

A feketelista.hu közleménye szerint az idei év atekintetben biztató, hogy a munkaügyi hatóság az első negyedévben 308 esetben szankcionált szemben a tavaly január-márciusban 733 cég ellen hozott elmarasztaló határozattal.

Közleményében a feketelista.hu emlékeztet arra, hogy tavaly a folyamatos és rendszeres ellenőrzések mellett három kiemelt munkaügyi vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH).

Az első kiemelt vizsgálat a szolgáltatói tevékenységet végző cégek jogszerű munkaügyi működésére irányult, amelyben a szolgáltatók 74 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot.

A második kiemelt vizsgálat a bejelentés nélküli foglalkoztatás ellenőrzésére irányult, 798 cégre terjedt ki, és ennek során is a cégek 74 százalékánál szembesültek különböző szabálytalanságokkal az ellenőrök.

A harmadik kiemelt vizsgálat a munka- és a pihenőidő szabályainak betartására vonatkozott, döntően a kereskedelmi és vagyonvédelmi ágazatokra terjedt ki, ahol összesen 811 céget vontak ellenőrzés alá, és 85 százalékuknál állapítottak meg szabálytalanságokat, közülük 137-et bírságoltak meg tipikusan hamis munkaidő-nyilvántartás vagy a nyilvántartás hiánya miatt.

A feketelista.hu összesítése szerint a munkaügyi szabálysértők közel harmada a fővárosból került ki, a megyéket egyértelműen Pest megye "vezeti", ahol 433 céget kellett felelősségre vonni.

Munkaügyi elmarasztalások száma 2013-ban
MegyeElmarasztalások száma
Budapest1167
Bács-Kiskun140
Baranya 163
Békés55
Borsod-Abaúj-Zemplén330
Csongrád 55
Fejér145
Győr-Moson-Sopron58
Hajdú-Bihar146
Heves111
Jász-Nagykun-Szolnok62
Komárom-Esztergom119
Nógrád49
Pest433
Somogy91
Szabolcs-Szatmár-Bereg109
Tolna66
Vas66
Veszprém126
Zala60
Összesen:3551

Címkék: munkaügy, bírság, 2013, gazdaság