140 milliméternyi csapadék hullott februárban, ez a szokásosnak a háromszorosa. A zsilipet egyelőre még nem nyitották meg a szakemberek, van ahol azonban már túlcsordult a Balaton. Mint arról a hét elején beszámoltunk, a nagy esőzések miatt félezer hektár van víz alatt a Kis-Balatonnál. Balatonfenyves környékén pedig már a kerteket nyaldossa a tó és csaknem 100 ingatlan van veszélyben. Most attól tartanak, hogy ha feltámad az erős északi szél, az kibillentheti a tavat, és 30-40 centiméterrel is megnövelheti a jelenlegi vízállást. Ez pedig már komoly problémákat okozhat.

A nyolc kilométeres Balaton partból 1,2 kilométeren van kiépített partfal, ezen a részen a partfal emelésével valamennyire tudnak védekezni a víz ellen - mondta Balatonfenyves polgármestere ma reggel a Kossuth Rádiónak. Lombár Gábor hozzátette: az 1,2 kilométeres partfalból 400 méternyit újítottak fel, a további szakasz felújítására is pályáznak, de egyelőre nem kaptak rá pénzt. A többi részen pedig egyáltalán nincsen partvédelem. Most abban bíznak, hogy a vízügyi szakemberekkel közösen előbb-utóbb sikerül valamilyen megoldást találni, a megvalósításhoz azonban állami támogatásra is szüksége lesz a településnek.

A horgászoknak viszont most nem lehet okuk a panaszra, nekik kifejezetten kedvez a magas vízállás, a sekélyebb vízben ugyanis a halak nem úsznak a part közelébe.

A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén megint várható némi csapadék, a zsilipek nyitásáról azonban még nincs hír.

(Fotók: Vargy György - MTI)

Címkék: kibillen, vízszint, zsilip, veszély, balaton, gazdaság