online pénztárgép kassza


Egy részük önhibája miatt nem juthat hozzá a támogatáshoz, mások viszont szándékosan vártak ki a megrendeléssel addig, amíg letisztulnak a piaci árak. A legfeljebb ötvenezer forintos összeg csak az igazoltan megfizetett előleg után jár. Olyanoknak, akik időben leadták rendelésüket és az adóhatóságtól is időben megkérték a regisztrációs kódot.

A KISOSZ elnöke azt mondja rengeteg félreértés volt a pénztárgépek cseréje kapcsán. Legtöbbjükről azonban a forgalmazók tehettek. Több típus ugyanis többször is elbukott az engedélyeztetési eljárásokon. Csak ma három típus újbóli kérelmét utasította el az illetékes hivatal.

Egy másik típus viszont megkapta az engedélyt. Igaz, az egyik kaposvári lakberendezési üzlet vezetője kipróbált már egy másik kasszát is.

- Az egy olyan gép volt, aminek végül bevonták az engedélyét és akkor szólt a pénztárgépes cég, hogy egy másikat kéne választani, elmentünk, választottunk egy másikat, annak viszont jó az engedélye és az működik és az mehet - mondta Sugár Csaba, a Sítlus-Enteriőr üzletvezetője.

A cégvezető tavaly nyáron megkérte az adóhatóságtól a regisztrációs kódot, rendelését is leadta az őszi határidőig. Neki jár a támogatás, mint mindenkinek, aki betartotta a határidőket. Függetlenül attól, hogy időközben visszavonták a választott kassza engedélyt.

- Nekik most az a  feladatuk, hogy február 16-ig a régi gép helyett új gépet kell rendeljenek, ezt a NAV honlapján megtehetik. Ott megjelölhetik azt is, hogy ők korábban rendeltek, de azt nem kaphatják meg, mert nem lehet forgalomba hozni és ebben a pilanatban úgy jártak el, ahogy a jogszabály előírta - tette hozzá Antalffy Gábor, a KISOSZ elnöke.

Becslések szerint minden második vállalkozás érintett a típusengedélyek körüli bonyodalmakban. Igaz, van akinek a támogatás sem volt fontos. Voltak, akik szándékosan várták meg amíg a piaci árak letisztulnak.

- Van egy kör, akik szünetelteik a tevékenységüket, vagy szezonálisan működtetik az üzleteket, azoknak nem is kellett eddig pénztárgépet rendelni. Ők azzal számoltak, hogy nem veszik igénybe az 50 ezer forintos állami támogatást - tette hozzá Kertész Rezső, a KISOSZ megyei társelnöke.

A KISOSZ tapasztalatai szerint a cserére szoruló pénztárgépek túlnyomó többségére időben leadták a megrendelést. Az érdekvédők számításai szerint a vállalkozásoknak csupán kevesebb mint egytizede bukhatja el az állami támogatást.

Címkék: fail, pénztárgép, online, támogatás, 2014, gazdaság