csomagautomata


A Magyar Posta az e-kereskedelem folyamatos bővülésére és ezzel párhuzamosan a csomagküldési piac növekedésére számítva a piac legjelentősebb szereplőjévé kíván válni. A vállalat ennek érdekében a nemzetközi irányokat követve, ugyanakkor a hazai futárcégek közül elsőként, csomagautomatákat állít üzembe.

A tesztidőszak várhatóan áprilisig tart, ezt követően használhatják majd az ügyfelek az automatákat.    A fejlesztés végére - várhatóan júniusra - az automaták alkalmasak lesznek a POS terminálokon keresztül történő bankkártyás fizetésre is.

A Magyar Posta az elmúlt időszakban már rugalmasabbá tette a küldeményátvételt, hiszen a postafiók hálózat mellett ma már 125 Mol Posta Ponton is átvehetőek a csomagküldemények, a legtöbb helyen a nap 24 órájában - áll a közleményben. A hagyományos, háznál történő kézbesítés mellett az alternatív átvevőpontok népszerűségét mutatja, hogy a csomagok egynegyedét már ilyen pontokon kézbesíti a Posta.

A Magyar Posta 2013-ban, minden eddigi rekordot megdöntve, 11,5 millió  csomagküldeményt kezelt, több mint 10 százalékkal többet, mint 2012-ben.

A csomagautomatákat a tíz fővárosi helyszín mellett Gödöllőn, Érden, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szolnokon, Egerben, Tatabányán, Szombathelyen, Veszprémben, Sopronban, Győrben, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Pécsett, Szekszárdon, Székesfehérváron, Kaposváron, Szegeden, Békéscsabán és Kecskeméten teszteli a Posta, néhány nagyvárosban 2-2 automatát is üzembe helyeznek.

Címkék: zrt, automata, csomag, posta, magyar, gazdaság