Halomban áll a kukorica az egyik kaposvári gazdálkodónál, aki 500 hektáron termeszt búzát, kukoricát és napraforgót. Terményeit évek óta nem tudja feldolgozva eladni. Ezért is örül annak, hogy a jövőben több forrás juthat a feldolgozás fejlesztésére.

- Fontos lenne a feldolgozó üzemek létrehozása, hisz a Dél-Dunántúli Régióban megszűnt minden malom, nincs olajhűtő, szinte semmilyen feldolgozó nincs - mondta a Mező-Vass Kft. ügyvezetője, Vass Zoltán.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár a napokban jelentette be, hogy több uniós forrás érkezik 2014-2020 között Magyarországra.

- Örömmel mondhatom azt, hogy Magyarországra jutó agrár és vidékfejlesztési támogatások összege a 7 év alatt 1,9 milliárd euroval fog növekedni. Az éves közvetlen támogatási keretünk 1,27 milliárd lesz - mondta a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Czerván György utalt arra, hogy a szakértők úgy számolnak, hogy az egyszerűsített területalapú támogatások nyomán a gazdálkodók hektáronként évente 64 ezer forinthoz juthatnak. Ez 10 százalékkal kevesebb, mint korábban. 1500 eurós földtámogatás esetében pedig 5 százalékot levonnak a gazdáktól, amely kutatásfejlesztési alapba kerül. Az állatenyésztésre azonban több forrás jut.

- Elindul a sertésprogram, de a baromfi, kérődző ágazatban is új támogatások lesznek. Rendkívül jelentős lesz a feldolgozó ipar kapacitásbővítése, illetve új kapacitások létrehozása, úgy nagyok, mint kicsik - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Gombos Sándor.

A kertészeti kultúra támogatása és a helyi termékek előállítása, értékesítése is előtérbe kerül. Továbbá az uniós tagországoknak a pénzügyi alapok 20 százalékát az éghajlatváltozás hatásainak a kiküszöbölésére kell fordítani, azaz több terület lesz öntözhető. A fiatal gazdálkodók pedig 90 hektárig hektáronként 192 ezer forint kiegészítő támogatást kapnak.

Címkék: sertés, gazda, milliárd, program, somogy, gazdaság