gyed extra


Hoppál Péter hangsúlyozta, hogy már a kiskeresetű édesanyáknál is milliókban mérhető az a többletjuttatás, amelyhez hozzájutnak a családok a gyed extrával. Azzal pedig, hogy a gyes és a gyed folyósítása mellett is vállalható majd munka a gyermek egyéves kora után, tovább nőhet a családok bevétele - közölte.

A minisztériumi szakértők számításai szerint a gyed extrával és a kiskeresetű családok adókedvezményével megduplázódhat, sőt egyes esetekben akár háromszorosára is emelkedhet a családok jövedelme - mondta a Fidesz szóvivője, aki szerint mindezek következtében valószínűleg egyre kevesebb család fog lemondani a gyermekvállalásról pusztán pénzügyi megfontolások miatt.

A gyed extráról szóló, a parlamentben hétfőn elfogadott törvénycsomag értelmében - a már említett, a munkavállalást könnyítő intézkedés mellett - változás, hogy a következő évtől testvér születése esetén gyermekenként válik jogosulttá a szülő az ellátásokra. Újdonság, hogy a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatóknak és a frissdiplomásoknak is jár majd gyed bizonyos feltételek mellett. A három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatók pedig újabb adókedvezményt kapnak.

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón több példát is hozott arra, mennyivel nőhet a családok bevétele a gyed extrával. Kifejtette: ha egy korábban minimálbért kereső édesanya másfél éves gyermekének testvére születik, akkor 1 millió 850 ezer forinttal többet kap a gyermeknevelés idejére, mint amennyit a gyed extra bevezetése előtt. Ha a meglévő két gyermeke mellé vállal egy harmadikat, 2 millió 350 ezer forint plusz pénzre számíthat.

Példaként elmondta azt is, hogy egy garantált bérminimumot kereső, gyesen lévő nő családja a második gyermek vállalásával kétmillió, a harmadik esetén pedig 2 millió 650 ezer forinttal több juttatást kap.

A szóvivő végül ismertette: ha egy korábban átlagkeresettel rendelkező, gyesen lévő nőnek születik második gyermeke, akkor összesen 3,1 millió forinttal több támogatással számolhat a család, harmadik gyermek esetén pedig ez az összeg már 4,6 millió forint. Az átlagkeresetűeknél így ezekben az esetekben havi szinten 86 és 130 ezer forint között lesz a többlettámogatás összege - tette hozzá.

Címkék: kismamák, munkaerő, extra, gyed, piac, gazdaság