A Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos Pelczné Gáll Ildikóval közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Fidesz-KDNP kormányzása alatt számos olyan intézkedést tett annak érdekében, hogy segítse a családok gyerekvállalását.

A gyerekvállalás első sorban nem anyagi kérdés - utalt a képviselő arra, hogy a fiatal párok egymás és a gyerekek iránti szeretete a meghatározó ebben a döntésben. Ugyanakkor a magyar társadalom szerencséjének nevezte, hogy a nők többsége 2-3 gyereket szeretne szülni. „Ha megszületnének a tervezett gyermekek a mgyar népesség gyarapodna” – jegyezte meg.

„Az igazi baj az, hogy a megszületetett gyerekek száma jóval a tervezett gyerekek száma alatt marad” – mutatott rá, hozzátéve: a gyerekek megszületése előtti akadályokat kell valamilyen módon – akár kormányzati eszközökkel is -, elhárítani. Ezzel összefüggésben Kósa Lajos felidézte: sokáig Magyarországon a gyerekvállalás vagylagos kérdésként merült fel; „vagy gyereket, vagy munkát vállalok”. Mi ezen szeretnénk változtatni – szögezte le.

Ezt szolgálta a családi adókedvezmény bevezetése, hogy a családoknak ne azzal keljen szembesülnie, hogy a gyerekvállalás kedvezőtlen anyagi körülményeket is jelent – fogalmazott.

A gyed extrát érintve Kósa Lajos elmondta, az intézkedés lényege, hogy a nők számára ne vagylagos döntés legyen a gyerekvállalás, „lehessen azt mondani, hogy igen, gyereket vállalok, közben visszatérek a munkához, és nem veszítem el azokat a családpolitikai segítségeket, amiket a rendszer biztosít”.



A gyerekvállaláshoz kell stabilitás, munkahely, biztonság és lehetőség – utalt arra a Fidesz ügyvezető alelnöke, hogy ez a fiatal szülők részéről egy hosszútávú – minimum 18-20 évre szóló -, döntés. Éppen ezért egyfajta népesedéspolitikai konszenzus kialakítását sürgette a parlamenti pártok között. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy „amikor élesben merült fel a kérdés”, sem Gyurcsány, sem pedig Bajnai nem habozott a magyar családpolitikai eszközök megnyírbálásával, azért mert az IMF ezt kérte és az Európai Bizottság ezt támogatta.

„Legyenek olyan kérdések, amelyekben hiába lép fel az IMF vagy az Európai Bizottság”, nem engedünk – kérte az alelnök az ellenzéki pártokat, különösen az MSZP-t, hiszen mindig támogatták szavazataikkal a családtámogatási rendszerek leépítését néhány milliárd euró hitelért cserébe.

A gyed extra alapján a jövő évtől a gyes és a gyed folyósítása mellett is vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Újabb gyermek születése esetén gyermekenként válik jogosulttá a szülő ezekre az ellátásokra, a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatóknak és a friss diplomásoknak is jár majd a gyed bizonyos feltételek mellett, a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatók pedig újabb adókedvezményt kapnak - ismertette Kósa Lajos az intézkedéscsomag részleteit. Egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a kabinet egy komplex eszközrendszer kialakításán munkálkodik, amely a családi adókedvezményektől egészen a különböző foglalkozttatási csoportok ttámogatásáig terjed.

Pelczné Gáll Ildikó néppárti EP-képviselő és a Fidesz alelnöke bírálva a 2010 előtti kormány „nyíltan családellenes politikáját”, elmondta, hogy a balliberális kormányok megkurtították a gyes időtartamát. Ugyanakkor nagy eredménynek nevezte, hogy a Fidesz-kormány ezt már korábban visszaállította három évre. A gyed extrával erősíthető a nők foglalkoztatása – jegyezte meg.

Címkék: gyed, extra, gyermek, család, adó, gazdaság