Kijev megállapodott Moszkvával a gázszállítmányok kifizetéséről, így Oroszország újra szállít földgázt Ukrajnába - jelentette be hétfőn Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a mostani fűtési szezonban várhatóan napi 45-90 millió köbméter közötti mennyiségű gáz érkezik Oroszországból Ukrajnába. Sztavickij szavai szerint olyan kompromisszumra jutottak, amely alapján Kijev időben tud fizetni az orosz gázszállítmányokért. Kiemelte, hogy a megállapodásnak köszönhetően Kijev az Európába irányuló tranzitkötelezettségeinek is eleget tud tenni. Mint mondta, Ukrajna a tervek szerint az év végéig törleszti adósságát, ami körülbelül 1 milliárd dollár.

Moszkva korábban azt is kilátásba helyzete, hogy ha Kijev nem törleszti adósságát, a gázszállítmányokért a jövőben előrefizetést követel Ukrajnától. Válaszul Kijev a múlt héten közölte, hogy az idén már nem vásárol több földgázt Oroszországtól.



Időközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legutóbbi jelentése szerint megfelelő az egyetemes gázszolgáltatók felkészülése a téli időszakra.

A tárca a Népszava hétfői cikkére reagált, amelyben Holoda Attila, az Orbán-kormány volt energetikai helyettes államtitkára azt mondta: a mintegy 4,2 milliárd összkapacitású hazai tárolókban mindössze 1,7 milliárd köbméter körüli gázmennyiség van jelenleg.

A minisztérium ugyanakkor azt írja, hogy a hazai szabályozás szerint az egyetemes földgáz-szolgáltatóknak az általuk ellátott felhasználók teljes téli fogyasztásának a 60 százalékát kell betárazniuk a téli időszak kezdetére.

A szabályozó hatóság, a MEKH minden évben elvégzi a villamosenergia- és földgázipari engedélyesek téli időszaki ellátásra való felkészülésének vizsgálatát. A hivatal legutóbbi jelentése szerint az egyetemes szolgáltatók felkészülése megfelelő, a társaságok rendelkeznek a felhasználóik - lakossági és kisfogyasztók - téli ellátását biztosító készletekkel - írja a tárca.

forrás: MTI

Címkék: tartalék, tároz, szállít, köbméter, hiány, gáz, gazdaság