Azoknál a 90 napon túli devizahitel-tartozással rendelkező adósoknál, akik belépnek az árfolyamgátba, az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal ezt azután mondta, hogy a parlament elfogadta a devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot, amely a teljes körű, április 30-ig tartó kilakoltatási moratóriumról és az árfolyamgát teljes megnyitásáról szól. Az árfolyamrögzítésbe így például azok is beléphetnek majd, akiknek 90 napon túli tartozásuk van.
Utóbbiak esetében - elfogadva a gazdasági bizottság módosító javaslatát - a kormánypártok indokoltnak tartják, hogy a fizetőképesség érdekében a bank adómentesen elengedje az adósság egy részét a gyűjtőszámlára vonatkozó állami kezességért cserébe. A tartozást úgy kell elengedni, hogy az adósság utána kevesebb legyen, mint a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan értékének 95 százaléka - ismertette a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ez abszolút reális.
Indoklásul kifejtette: aki belép az árfolyamgátba, és 90 napon túli tartozása van, annak nyilvánvalón van felhalmozódott hátraléka, büntetőkamata, amelyek összege a gyűjtőszámlára kerül. Így az adós elkezdi az eredeti tartozásának az árfolyamrögzítéssel csökkentett részét törleszteni, miközben az említett késedelmes adósság és a büntetőkamat ott lesz a gyűjtőszámlán.
A frakvióvezető kiemelte: az adós a rögzített árfolyammal az eredeti tartozásának körülbelül 25 százalékával csökkentett részét kezdi el fizetni.
A tartozáselengedés nem kötelező, "csupán egy erős ösztönző" a pénzintézeteknek - mondta Rogán Antal.
A parlament kedden nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett fideszes indítványt.
A frakcióvezető a tájékoztatón hozzátette, az árfolyammegnyitás lehetősége a jövő héttől hatályos.
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

 

Címkék: csomag, deviza, hitel, mentő, bank, gazdaság