rekultiváció hulladék szemét


Az elmúlt években 28 lerakót adtak vissza a természetnek megvédve ezzel a tájat, valamint az ivóvíz készletet.  

A Nádasdi utcai szeméthegyek helyét zöldellő táj váltotta fel. Télen akár szánkózó dombnak is lehetne használni. Évekkel ezelőtt csaknem 120 önkormányzat döntött úgy, hogy a településhez tartozó hulladéklerakót megszünteti és visszaállítja a természetes környezetet.

Hosszas előkészítő munka, pályázás és kivitelezés után mára befejeződött a három megyét érintő beruházás.   

- 28 hulladéklerakót, 4100 négyzetméternyi területet adunk vissza a természetnek. Ezeket a hulladéklerakókat felhagytuk, szigetelőréteggel befedtük és így megvédjük felszín alatti vizeinket - mondta a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás vezetője, Kovács Katalin.

Évtizedeken át helytelenül rakták le a szemetet az ország legtöbb településén. A szemét elsőként a talajvizet szennyezte, majd pedig a rétegvizeket, ahonnan az ivóvizet vesszük.

- Jó ideig tiszta is volt, de most már az is szennyezett, ezért kell tisztítani az ivóvizet. Na most hogy erre ne kerüljön sor ezért kell másképpen kezelni a szemetet, teljesen másképp kell gondolkodni róla és azt amit korábban elrontottunk, azt pedig helyrehozzuk - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Hozzátette: Mint minden programunk, úgy ez is az emberekről szól. A szeméttelepek felszámolása nem látványos beruházás, de saját magunk és gyermekeink egészsége érdekében el kellett végeznünk ezt a munkát

A hulladéklerakást érintő természetvédelmi beruházás rövidesen tovább folytatódik. 2 év múlva már nem lerakják, hanem szinte teljesen feldolgozzák a települések lakói által termelt szemetet.

A mintegy 100 ezer embert érintő 2,1 milliárd forintos program 100 százalékos támogatással valósult meg, így az érintett 28 önkormányzatnak nem kellett anyagilag hozzájárulnia a munkákhoz. A rekultivációs program során a társulás vezetői folyamatosan tájékoztatták az érintett lakosságot is a munkák állásáról, valamit nyílt napokat szerveztek a kaposvári hulladékudvarba és a kaposmérői lerakóba, iskolákban tartottak előadásokat, rajz- és fotópályázatot, online öko-totót valamint novellapályázatot hirdettek, rekultivációs fotókiállítást és környezetvédelmi játszóházat szerveztek.

Címkék: lerakó, rekultiváció, hulladék, Szita, kaposvár, gazdaság