dsc_0482.jpg


Az ünnepélyes átadó keretében Barkóczi István vezérigazgató elmondta, hogy a SEFAG Zrt. mindig elkötelezett volt amellett, hogy a faanyagot hozzáadott értékkel vigye piacra. Ezért folyamatos fejlesztéseket valósított meg a csurgói gyárban. A fejlesztési folyamatok egyik eleme a most átadásra kerülő csarnok. Komoly tervekkel rendelkezünk a csurgói üzem jövője vonatkozásában is. A gazdasági válság hatására beszűkült piac okozta kihívásra termékváltással felelt a Cég. Az elmúlt évben egy horizontális fűrész lett telepítve a legkorszerűbb termékek előállítására – pályázati forrásból. Hossz, illetve szélességi optimalizáló, transzportőrök megújítása, targoncák beszerzése történt meg. A jövő évben tervezzük egy rönk-kérgező eszköz beszerzését és a telepi anyagmozgatást könnyítő tehergépjármű vásárlását megvalósítani. Az üzem jelenlegi és reménylett jövőbeli kötelezettségvállalásai engedik feltételezni, hogy olyan bevételi forrás áll a rendelkezésünkre, mely további fejlesztéseket alapozhat meg. Az üzem Csurgó város számára is fontos, hiszen a legnagyobb foglalkoztató és adófizető. A stabil működésnek köszönhetően bizakodva tekintünk a jövőbe, hiszen a fejlesztésekkel a foglalkoztatás jelenlegi szintjét meg tudjuk tartani, lehetőségeinkhez képest esetleg bővíteni.

dsc_0462.jpg


Szászfalvi László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő beszédében kihangsúlyozta, hogy az egykor lényegesen magasabb foglalkoztatási mutatókkal bíró gyárnak a jelenben is kimagasló a fejlődési potenciálja. Célként fogalmazta meg a foglalkoztatási létszám bővítését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyárban mindig történt valamilyen fejlesztés annak ellenére, hogy a válság valóban óriási kihívásokat jelentett. Fontos megjegyezni, hogy a csurgói gyár stabil foglalkoztató a térségben. Megköszönte a SEFAG vezetésének, hogy a legnehezebb időkben is összefogva az önkormányzattal megtettek mindent annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni ennek az üzemnek a múltját, tradícióit, értékeit, lehetőségeit és meg tudjuk őrizni a munkahelyeket is.

dsc_0529.jpg


A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatója, Dr. Jung László kiemelte, hogy a bank, mint tulajdonosi joggyakorló alapvető feladatának tekinti, hogy mind a 22 erdőgazdaságában olyan fejlesztéseket hajtson végre, melyek stabilizálják ezeket a társaságokat. Megjegyezte, hogy az erdőgazdálkodás rendszerében a végpont, a korona a fafeldolgozás. Az erdész munkája akkor teljesedik be mikor a faanyag végső felhasználásra kerül, mint bútor, vagy pl. építőanyag. Akkor, amikor mindez egy kézben van és annyira koncepciózusan épül fel egy rendszer, mint a SEFAG-nál, ezek példaértékű és iránymutató alapszemléletek. Gratulált ahhoz, hogy az üzem minden egyes szegletében innovatív technológiai megoldással találkozhat az idelátogató, a végtermék tekintetében pedig láthatóan átgondolt fejlesztésekről van szó.

dsc_0539.jpg

Címkék: zrt, yolo, beruházás, sefag, csurgó, gazdaság