fonte


A térség legnagyobb munkaadója csaknem 50 embert foglalkoztat. Naponta több mint 500 ezer liter ásványvizet palackoznak az üzemben. A gyárban többnyire helyiek dolgoznak.

- Ez az üzem a település legnagyobb adófizetője és hála Istennek, nagyon komoly munkát végeznek a tekintetben, hogy a jelentős munkanélküliséget csökkentsék, hiszen a közel félszáz dolgozónak a zöme az helyből illetve a környékről jár ide dolgozni - mondta Somogyvár polgármestere, Móring József Attila.

A somogyvári gyár a magyar ásványvíz piac 10 százalékát fedi le. Céljuk, hogy ezt a jövőben megduplázzak, ezért folyamatosan fejlesztenek.

- Ásványvíztározó puffertartály építettünk, kompresszorokat vásároltunk, egy új KTV állomást telepítettünk, egy megás trafóházat építettünk. Aztán a szállításainknak, a kamionos forgalomnak a biztosítására különböző sorompókat, illetve ipari lengőajtókat - tette hozzá a Fonte Viva Kft. ügyvezető igazgatója, Csákabonyi Nárcisz.

A beruházás több mint 120 millió forintba került, melynek egy részét a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is támogatta.

- Minden olyan fejlesztést támogat, ami alapvetően a munkahely teremtésre és a munkahely megtartásra irányul - tette hozzá a DDRFÜ operatív igazgatója, Sebestyén Attila.

Somogyban az elmúlt hét évben telephelyfejlesztésre körülbelül 200 cég kapott támogatást, több milliárd forint értékben.

Címkék: fonte viva, ásvány, üzem, víz, somogy, gazdaság