Lapinformációk szerint a közgyűlés összehívását a cég tulajdonosainak egy része kezdeményezte, hivatkozva egy ingatlanvásárlás miatt történt bizalomvesztésre a nemrég kinevezett cégvezető iránt.

Halmos Gábor az esettel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, de arról beszámolt, hogy a siófoki önkormányzattól szeretne vásárolni a társaság egy telephelyéhez közeli, vízparti 11,6 hektáros területet 450 millió forintért telephely-korszerűsítés, -bővítés és átköltözés céljából.

Erre azért van szükség, mert a régi, több mint 40 éve épült telephelye elavult, így azt idővel teljesen átköltöztetnék az új területre, ahol zöldmezős beruházásként egyebek közt korszerű irodaépületek, hajójavító bázis, kikötő, asztalos- és lakatos műhely épülne. A régi telephely a jövőben lehetővé tenné a cég siófoki vitorláskikötőjének bővítését, ahol a kikötőhelyek iránt évek óta jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

Az MTI értesülései szerint az ügyletre a 22 tulajdonos tóparti önkormányzat képviseletéből álló közgyűlésnek utólag kell rábólintania, amire a jogszabályok elvileg lehetőséget adnak, miközben a hajózási társaság 200 millió forintot már átutalt Siófoknak. Az ügylet része, hogy a város vállalta, a cégben az eladási árhoz hasonló nagyságrendben tőkeemelést hajt majd végre. Ezzel a lépéssel a korábbi években más önkormányzatok részvényeit rendre felvásároló Siófok jelenlegi, 40,2 százalékos tulajdoni hányada 46 százalékra emelkedne.

Címkék: vitorlázási, elmaradt, balatoni, közgyűlés, gazdaság