lámpagyár

Több tonnányi földet mozgattak meg az elmúlt hetekben Balatonlellén. Egy több mint 5 hektáros területen hamarosan lámpagyár épül. A település polgármestere azt mondja, ilyen mértékű beruházás még nem volt Lellén.

- Ilyen terjedelmű üzem, akár négyzetméterre, akár létszámban, Balatonlellén még nem működött. Természetesen örülünk annak, hogy ez a lámpagyár ide épül, hiszen itt a balatonlellei embereknek, és a térségnek egyaránt munkalehetőséget fog biztosítani - mondta a település polgármestere, Kenéz István.

Sekoli Ferenc már 2 éve munkanélküli. Ottjártunkkor önéletrajzát hozta be a polgármesteri hivatalba. Rajta kívül már több mint 500-an jelentkeztek az új munkahelyre.

- Gyakorlatilag nincs másik munkahely, az egy-két hónapos szezonra nem lehet alapozni alapozni, jövőt építeni egy családosnak - mondta Sekoli Ferenc.

A térségben nagy a munkanélküliség. Balatonlellén több mint 500 regisztrált álláskereső van. A megyei munkaügyi központ adatai szerint a pontos számot nehéz megbecsülni, de irodájuk Balatonlellén 198, Balatonbogláron 200, míg Látrányban 25 álláskeresővel tartják a kapcsolatot. Az új lámpagyár megépítésével vélhetően csökken az állástalanok száma.

A tervek szerint a beruházás az év végéig elkészül, a jövő év elejétől pedig egyelőre 150 fővel megkezdik a termelést, később pedig 600 főre bővítenék a létszámot.

Címkék: lámpa, lelle, épül, gyár, balaton, gazdaság