Az őszi árpa betakarítása már javában tart, és van, ahol az őszi búza és őszi káposztarepce betakarítását is megkezdték. A minőség általában ígéretes, ettől eltérő kép inkább csak lokálisan tapasztalható, például ott, ahol korábban belvíz uralta a területet, vagy vihar okozott károkat.A kedvező terméskilátások ellenére a gazdálkodók nem nyugodtak. Az értékesítési árak mintegy 20%-kal maradnak el a tavalyi áraktól és folyamatos csökkenő tendenciát mutatnak.

Emellett a gazdáknak komoly, a korábbi éveket meghaladó költségemelkedéssel kell szembenézniük.A különböző helyi adók, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, kamarai tagdíj, tranzakciós illetékek és a legutóbb bevezetett elektronikus útdíj 10%-os többletköltséget jelentenek. Ezt tetézi a földtörvény módosítása, aminek következtében a földbérleti díjak is legalább 20-30%-kal emelkedtek az utóbbi időben. A műtrágya, a növényvédő szerek, és a vetőmagok is évről-évre többe kerülnek. Az értékesítési árak ilyen ütemű csökkenése, és a termelés költségének növekedése jelentősen rontja a gazdaságok jövedelemhelyzetét.

Az idei év terményértékesítése több tekintetben is kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot hozott a gazdák számára. A termékértékesítésre vonatkozó szerződéskötés jogi szabályváltozása összességében nem tett jót egyik piaci szereplőnek sem, hiszen annak következtében a felvásárlók nem kötnek szerződéseket a termelőkkel, így egyaránt csökkent a termelők termékértékesítésének biztonsága valamint a feldolgozók és a kereskedők termény beszerzésének kiszámíthatósága is.

A termés várhatóan nagyobb lesz az elmúlt évinél, ugyanakkor a költségek növekedése aggodalomra ad okot. Ezen túlmenően a mezőgazdasági termékek árcsökkenéséből a fogyasztók nem részesülnek, mivel ezzel egy időben nem tapasztalható az élelmiszerek árának (kenyér, liszt, sütőipari termékek) csökkenése.

Címkék: költségemelkedéssel, gazdáknak, szembenézniük, komoly, kell, gazdaság