A Fidesz május 16-án nyújtott be törvényjavaslatot a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében; az előterjesztés célja, hogy könnyebb legyen feltárni és semmisnek nyilvánítani az ilyen megállapodásokat. Lehetőség lenne arra is, hogy a zsebszerződéssel eladott termőföldek tulajdonjoga adott esetben az államhoz kerüljön.

Amint arról a KaposPont korábban beszámolt, akár öt évet is kaphat az, aki zsebszerződve magyar földet külföldi kézre juttat.

A NAK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemeli: egyetért a kormánnyal abban, hogy mindent el kell követni a "nemzeti szuverenitás alapját és a nemzeti vagyon részét képező magyar termőföld védelme érdekében", ezért támogatja a törvényjavaslatot.

A zsebszerződések a kamara szerint több százezer hektárnyi területet érinthetnek, különösen a nyugati megyékben. A kamara szerint az eddigi eszközök elégtelennek bizonyultak a jelenség kezelésére, ezért szigorúbb intézkedések kellenek a jogalkotás "évtizedes lemaradásának" behozásához.

A kamara egyetért a törvényjavaslat előterjesztőjével abban, hogy a megoldáshoz a már korábban megfogalmazott büntetőjogi jogkövetkezmények mellett megfelelő magánjogi szankciókat kell megállapítani, illetve rögzíteni kell az eljáró szervekre vonatkozó, a munkájukat könnyítő eljárási és garanciális szabályokat - olvasható a közleményben.

A NAK egyetért azzal a javaslattal is, amely szerint a termőföld tulajdon-, illetve használati jogával összefüggő szerződésben választott bíróságként csak a kamara mellett működő választott bíróság köthető ki; az ezzel ellentétes kikötés pedig semmis.

A kamara kiemeli: elkötelezettek abban, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék az állami szerveket a jogszerű állapot helyreállításában, különös tekintettel arra, hogy 2014. május elsején lejár az Európai Unió által a külföldiekkel szemben alkalmazható tulajdonszerzési korlátozások fenntartására biztosított moratórium, amely a magyar földpiac teljes megnyitásának kötelezettségével jár a tagállami állampolgárok esetében.

forrás: MTI

Címkék: Agrárkamara, zsebszerződés, eljárás, spekuláns, terület, büntet, feljelent, jog, föld, gazdaság