A nyomozó hatóságok a termőföld jogellenes megszerzésének gyanújával 16 büntetőeljárás keretében jártak el, jellemzően a Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentései alapján 2012 január 1. és 2013 április 30. között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Magyar Nemzettel.

A lap azt írja, hogy az ügyekben Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Vas és Zala megyék érintettek. Budai Gyula, a VM politikai államtitkára a lapnak elmondta: napi rendszerességgel érkeznek a tárcához zsebszerződésekkel kapcsolatos bejelentések, köztük sok önfeljelentés is. Ezeket automatikusan továbbítják a megyei rendőr-főkapitányságokra.

Amint arról a KaposPont már korábban is tudósított, az államtitkár most is utalt arra, hogy július elsejétől lépnek hatályba azok a szabályok, amelyek alapján a hatóságok sokkal eredményesebben léphetnek majd fel a zsebszerződések ellen.

A lap megtudta azt is, hogy az ügyészség és a rendőrség is képzi munkatársait, hogy az új büntető törvénykönyvet hatékonyan alkalmazhassák a zsebszerződések ellen.

Címkék: feljelent, zsebszerződés, spekuláns, terület, eljárás, jog, büntet, föld, gazdaság