A szálloda az Erzsébet-programba való bekapcsolódást megelőzően kizárólag kormányüdülőként működött, tavaly azonban megnyitotta kapuit az Erzsébet-program szociális üdülésében résztvevők előtt is. Az átalakításoknak köszönhetően mostantól azok a fogyatékossággal élő vendégek is üdülhetnek a szállodában, akik az Erzsébet-programban kaptak üdülési lehetőséget.

Az átalakítás magában foglal minden olyan változtatást, amely megkönnyíti a kerekesszékkel közlekedők mozgását: a hagyományos ajtók helyére szélesebb, a kerekesszékes közlekedésre méretezett ajtók kerültek nemcsak a szobák, de az épület bejáratánál is; átalakították a fürdőszobákat; a régi burkolatokat csúszásgátló, speciális burkolatokra cserélték; kapaszkodókat helyeztek el a WC-kben és a zuhanyzókban; lejjebb kerültek a villanykapcsolók és a vizesblokkokba vészjelzőket építettek be, amely a 24 órán át nyitva tartó recepción jelez veszély esetén. Az éttermeket is rámpákon keresztül, csúszásmentes burkolatokon és ugyancsak szélesített ajtókon keresztül lehet megközelíteni és itt is akadálymentes mosdókat alakítottak ki. A mozgáskorlátozott vendégek ugyancsak használhatják a szálloda wellness- és sportrészlegeit. Az átalakítások után összesen 3 akadálymentesített szobában pihenhetnek az érintettek a balatonőszödi Erzsébet Szállodában.

A szálloda korábban kormányüdülőként működött, viszont mióta bekapcsolódott az Erzsébet-programba, a szociális üdülésekben részt vevő vendégek is használhatják. Az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán jelenleg 44, elsősorban állami tulajdonú üdülőt lehet igénybe venni. A választék a vendégháztól a szállodáig, az időtartam pedig 4-8 napig terjed, attól függően, hogy szezonon kívül vagy főszezonban veszi valaki igénybe a szolgáltatásokat.

z Alapítvány 2013-ban ismét együttműködést kötött több fogyatékossággal élőket támogató szervezettel. Ennek eredményeként – a balatonőszödi Erzsébet Szálloda mellett – több mint 10 akadálymentesített, speciálisan kialakított szálláshelyen üdülhetnek a fogyatékossággal élő nyertes pályázók.


Az idei évben eddig 135 ezren nyertek üdülési, nyaralási, táborozási lehetőséget az Erzsébet-programmal, köztük 73 ezer gyerek és több mint 5 ezer fogyatékossággal élő. Ez utóbbiak közel háromnegyede kísérővel utazik.

Címkék: balatonöszöd, kormányüdülő, szobák, akadálymentesített, szálloda, gazdaság