Erről a mai sajtótájékoztatón számolt be a cég vezérigazgatója Gombos Attila. A Holdingnak azonban továbbra is problémát jelent a több mint 660 millió forintos kintlévőség, ezért a jövőben továbbra is nagy hangsúlyt fordítanak a tartozások beszedésére.

- Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a költséghatékonyság jegyében a belső tartalékokat tárjuk fel... - pozitívan értékelte az elmúlt évet a Kapos Holding vezérigazgatója Gombos Attila a mai sajtótájékoztatón. A cégnek sikerült teljesíteni a kaposvári közgyűlés feltételét: eszerint a korábbi önkormányzati támogatás feléből is eredményesen tudtak működni.

- A Kaposvári Önkormányzat által adott támogatás közel 700 milliós szintjéről 352 millióra csökkent 2012 év végére az önkormányzati támogatás összege - tájékoztatott a Kapos Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gombos Attila.

A cégcsoport annak ellenére tudott eredményes maradni, hogy egyre többen késve fizetik ki a számlájukat. Tavaly év végére a Kavíz kintlévősége 169, a KVG-é 320, míg a vagyonkezelőé 173 millió forint volt. A három cégnek összesen több mint 660 millió forinttal tartoznak az emberek. A társaság ezért folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentsék ezt az összeget. Eddig kisebb-nagyobb sikerrel.

- A nem fizetők felszólítását követően fizetési meghagyást bocsátottunk ki, illetve egy végrehajtást kezdeményezünk az ügyfelekkel szemben, ennek ellenére a kintlévőségeink mégis nagyságrendekkel nőttek minden egyes cégnél - árulta el a Kapos Holding Zrt. gazdasági igazgatója, Katona Sándorné.

Hogy javítsanak a fizetési hajlandóságon, azok, akik nehéz anyagi helyzetben élnek, lakásfenntartási támogatást igényelhetnek az önkormányzattól, amit a városi szolgáltatóknál rezsi rendezésére is fordíthatnak.

Címkék: . értékelés, holding, támogatás, önkormányzat, kaposvár, gazdaság