Az elmúlt csaknem négy évben történt (és még történik is) a 167 éves kórház fennállása során annak legnagyobb szabású fejlesztése. A 12,3 milliárd forintos beruházás során létrejön a térség legmodernebb és egyik legnagyobb kapacitású intézménye. A Kaposi Mór Oktató Kórház 400 ezer ember 24 órás ellátását biztosítja. Komplex infrastruktúra-fejlesztésének köszönhetően egységes szerkezetű járó- és fekvőbetegellátó rendszer alakul ki a 34 ezer négyzetméter alapterületű tömbkórházban. A Pólus program utolsó üteme jelenleg közbeszerzés alatt van. Ez 2,7 milliárd forintos beruházást jelent: a patológia, az ideggyógyászati és a fertőző osztály új épülete fog elkészülni, remélhetőleg az év végére, ha sikerül a munkát tavasszal elkezdeni – ezt dr. Moizs Mariann főigazgató és prof. dr. Repa Imre stratégiai igazgató mondta el a Kapos Televízió kedd esti Fórum című műsorában.

A főigazgatónő bejelentette: a kaposvári kórház a kiemelt pályázók között van a hetekben megjelent új infrastruktúra-fejlesztési programban.

– 4,4 milliárd forintra pályázunk, befejezzük a kaposvári kórház építését – válaszolta kérdésünkre dr. Moizs Mariann. – Ebből felújítanánk a központi műtőt, és megépítenénk az új pszichiátriát és a rehabilitációs osztályt. Április közepéig kell benyújtanunk a pályázatot, a munkálatok 2014-re fejeződhetnek be.

Dr. Repa Imre a műsorban is megköszönte Kaposvár és a megye vezetésének a segítségét, amely lehetővé tette egy európai színvonalú egészségügyi központ létrehozását. A Fórumban kiderült az is: február 1-jével a marcali kórház beolvadt a kaposváriba. A műsorvezető kérdésére a stratégiai igazgató elmondta: egymás után érik a meglepetések az új vezetést, 2007-ben is megszenvedték Mosdós átvételét.

– Most sokkal rosszabb állapotok vannak Marcaliban – fejtette ki dr. Repa Imre –, 300 millió forint a lejárt adósságállománya, ehhez pedig az állam nem ad semmit sem.
A politika segítségét kérik, hogy ezt az adósságot rendezzék a városi konszolidációs folyamatban, különben a térség Kaposi Mór kórház általi ellátása veszélybe kerül, tette hozzá dr. Repa Imre.

A stúdióbeszélgetés megtekintéséért kattintson az alábbi képre!

 

Címkék: Mór, Kaposi, beruházás, kórház, kaposvár, gazdaság