Bár Dezsőt, a disznót nem a helyszínen vágták le, de minden használható porcikáját feldolgozzák a hentesek.

Kíváló árukat kínáltak szombaton a nagypiacon. Ez látszott is, hiszen rengetegen vásároltak disznótorost. Kora reggel óta szorgoskodtak a hentesek.
- Dezsőt kimértük a hentesek között, ebből megcsináljuk a kolbácstöltést, hurkatöltést. A helyszínen sütik, és ahogy lehet látni a vásálók boldogan veszik, és viszik haza - mondja a Kaposvári Nagypiac vezetője, Bozzay György.

Kínálat volt bőven. - Nyersen, sütve, jó pálinkával, maxiálisan, van kimondottan jó sertéskolbász - teszi hozzá Hegedűs György. Volt aki nagytételben készítette a véres hurkát.

- Véreshurka készül. A véresnek a titka, hogy jó majorannás legyen - tette hozzá Toronyi László.
A másik standnál pedig több méternyi kolbász töltöttek. Még a kicsik is ámulva figyelték. De nem csak a kolbász, hanem a sor is kígyózott a finom falatokért.


Vető Ferenc szerint az ő kolbász nagyon finom. Sokan szeretik a házias ízeket. - Szeretem nagyon, rendeszhetnének többet is mert nagyon jó, meg elérhető áron is van, főleg a hurka - Molnár Árpádné.
A gasztronómiai élvezeteknek ezzel nincs vége, 24-én délig halászlevet lehet majd kóstolni.

Címkék: Dezsőt, nagypiacon, disznólkodás, kimérték, kaposvári, gazdaság