Somogyban az elmúlt években több mint 3 milliárd forintot nyerek a cégek telephelyfejlesztésre.

Összesen 4 ezer liter forróvizet tudnak tárolni ezekben a tartályokban, így a fűtés költsége minimális az új 1300 négyzetméteres gyártócsarnokban. Az Alfa-Tóth Kft. 55 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv támogatásával. A jövőben ugyanis a nyílászáró és a lambéria-hajópadló üzletágat is fejlesztenék. A foglalkoztatottak számát így akár meg is duplázhatják.

- Jelen pályázatunkban vállaltuk, hogy a projekt fenntartási idejének végére mintegy 7 fővel bővítjük a foglalkoztatottak létszámát. 21-22 fővel fel kell bővíteni. Bízunk benne, hogy ez nem okoz gondot, ha az építőipar magára talál - mondta az Alfa-Tóth Kft. tulajdonosa, ifj. Tóth Mihály.

A fejlesztés első ütemének ünnepélyes átadásán Kaposvár polgármestere is jelen volt. Szita Károly szerint ugyan a nagyvállalkozások húzzák a város gazdaságát, de annak pilléreit a kis –és középvállalkozók tartják.

Az új Széchenyi terv legsikeresebb pályázati konstrukciója a telephelyfejlesztés volt. 2010-ben Somogyból 12 vállalkozás kapott segítséget csaknem 900 millió forint értékben. Tavaly már csaknem 3-szor annyi cég bővülhetett 1,8 milliárd forintos támogatásból. A régióban, Somogyba jutott a források 35 %-a. idén 12 pályázatot jelentetett meg az ügynökség 25 milliárdos kerettel. Telephelyfejlesztésre például újból lehet pályázni.

- Ez mintegy 483 millió forintot jelenthet, max 50 millió forintra egy -egy pályázó részére. Ezzel majdnem, hogy kimerült a forráskeretünk - mondta a Dél-Dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető-igazgatója, Farkas Tibor.

A 2007-2013-as ciklusban így több mint 220 milliárd forint érkezett a régióba.

Címkék: Alfa-Tóth Kft., csarnok, modern, fejlesztés, Kaposvár, gazdaság