Kaposváron a korábbi években még négy rádió működött.
Mint arról korábban beszámoltunk: júniusban elhallgatott az Enjoy Rádió. Ezt azzal indokolták, hogy a cég mint frekvenciatulajdonos és a műsorgyártó HétDomb Kft. is eladósodott.

A Kapos Rádió története 1995-ben kezdődött, ekkor szólt a Kapos Rádió először a kaposváriakhoz, még a keleti URH 69,44 MHz-es frekvenciáján. Az emberközeli és barátságos hangvételen kívül azóta szinte minden megváltozott. A Rádió 1995 decemberétől hallható a mai, 99,9 MHz-es, jól megjegyezhető frekvencián. Azóta a korszerűsítéseknek köszönhetően már nem csak a Kaposváriak, hanem a megyeszékhely 30-40 kilométeres vonzáskörzetében élők is élvezhetik a Kapos Rádió műsorát.

kapos rádió


A "kis" kereskedelmi rádió azóta "nagyra nőtt", hiszen a Magyar Gallup Intézet, majd később a Gfk Hungária és a Szonda Ipsos közös hallgatottsági felmérései szerint az 1999-ben még csak helyileg piacvezető rádió először a Sláger Rádió hallgatottságát tudta túlszárnyalni (2001), majd később a Danubius Rádió megelőzésével (2003 május) az abszolút piacvezető rádióvá vált a térségben. Mindemellett a napi Reach %-ban mért hallgatottságával a Kapos Rádió 2002 Szeptembere óta az ország leghallgatottabb helyi rádiói közé tartozott.

Lejárt frekvencia-engedélyüket nem hosszabbították meg, így a Kapos Rádió kedden éjfélkor elhallgat.

Címkék: utolsó rádió, elhallgat, Kapos Rádió, 99.9, Kaposvár, gazdaság