Városnéző kisvonat közlekedik ezentúl Kaposváron. Így kényelmesebben jutnak el a kaposváriak és a turisták a Desedára, a Róma villához vagy éppen a fürdőbe. Az első úton - szerdán délelőtt - egy óvodáscsoport próbálta ki a kisvonatot.

kisvasút Kaposvár vonat


– Sok kaposvári kérte tőlünk, hogy teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy kisvonattal tudjanak kimenni a Desedára. Örömmel jelentem be, hogy a kisvonat ma szolgálatba állt – jelentette be az első ünnepélyes indulás előtt Kaposvár polgármestere. – Köszönöm a kaposváriak nevében, hogy megkeresésünkre a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. nyitott volt és partnerünk lett abban, hogy nemcsak a Desedára, hanem a város nevezetességeihez, turisztikai látványosságaihoz és a fürdőhöz is közlekedtet járatokat - mondta Szita Károly.

kisvasút Kaposvár vonat 1


- Szeretnénk a környékbeli természeti szépségeket, a parkerdőket, Kardosfát és környékét is bemutatni – tette hozzá a Sefag Zrt. vezérigazgatója. Barkóczi István hangsúlyozta: reméli, hogy a turisták mellett sok kaposvári is igénybe veszi majd a szolgáltatást.

kisvasút Kaposvár vonat 2

A kisvonaton egy felnőtt jegy ára 600 forint, a gyerekjegy 300 forint, hat éves kor alatt pedig ingyenes. A Kaposvár Kártyával rendelkezők pedig ebből még 40 százalékos engedményt kapnak.

Nézze meg erről készült videónkat:

1. Városi közlekedés június 27-től hétfő és kedd kivételével
a) városi út

Útvonal:    Kossuth tér – Teleki u. – Városház u. – Noszlopy G. u. – Budai Nagy A. u. – Berzsenyi u. – Kontrássy u. – Zárda u. – Bajcsy-Zs. u. – Kossuth L. u. – Berzsenyi parkon keresztül – Szt. Imre u. – Széchenyi tér – Dózsa Gy. u. – Budai Nagy A. u. – Ady E. u. – Kossuth tér (Teleki u.)
Menetidő:            30 perc
Indulás:    szerdától péntekig óránként (10-17 óra), szombat-vasárnap 12 óra, Kossuth térről
Minimális utasszám:        6 fő
Program:            városvezetés CD-ről, Tourinform munkatárs
Jegyár:            felnőtt                            600 Ft
felnőtt Kaposvár-kártyával                360 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) igazolvánnyal    400 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) KK-val        240 Ft
gyerek (6-14 éves korig)                300 Ft
gyerek (6-14 éves korig)                180 Ft
gyerek 6 év alatt                    ingyenes


Nyárindító strandjárat június 30-án és július 1-jén!
b) fürdő útja (2 menetjegy)

Útvonal:    Kossuth tér – Teleki u. – Városház u. – Noszlopy G. u. – Budai Nagy A. u. – Berzsenyi u. – Füredi u. – Búzavirág u. – Kinizsi ált. isk. (megálló) – Búzavirág u. – Szondi u. – Toldi ált. isk. (megálló) – Szondi u. – Füredi út – Berzsenyi u. – Zselici út – Gilice u. – Csík F. sétány – Virágfürdő (végállomás) – Csík F. sétány – Zselici út – Berzsenyi u. – Füredi u. – Szondi u. – Toldi ált. isk. (megálló) – Búzavirág u. – Kinizsi ált. isk. (megálló) – Búzavirág u. – Füredi út – Berzsenyi u. – Áchim A. u. – Ady E. u. – Kossuth tér (Teleki u.)
Menetidő:            2×25 perc
Indulás:            13, 14 és 15 óra, Kossuth térről
Minimális utas szám:        nincs
Program:            nincs
Jegyár:            felnőtt                            600 Ft
felnőtt Kaposvár-kártyával                360 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) igazolvánnyal    400 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) KK-val        240 Ft
gyerek (6-14 éves korig)                300 Ft
gyerek (6-14 éves korig) KK-val            180 Ft
gyerek 6 év alatt                    ingyenes


c) Deseda-tó (2 menetjegy)

Útvonal:    Kossuth tér – Teleki u. – Városház u. – Noszlopy G. u. – Budai Nagy A. u. – Berzsenyi u. – Kontrássy u. – Zárda u. – Honvéd u. – 48-as ifjúság ú. – Petőfi u. – Margit templom (megálló) – Arany J. u. – Arany J. tér (kispiac, megálló) – Hegyi u. – Virág u. – Árpád u. – Guba S. u. – Toponári út – Kemping u. – Deseda-tó (végállomás) – Kemping u. – Toponári út – Guba S. u. – Árpád u. – Virág u. – Hegyi u. – Arany J. tér (kispiac, megálló) – Arany J. u. – Margit templom (megálló) – Füredi út – Berzsenyi u. – Áchim A. u. – Ady E. u. – Kossuth tér (Teleki u.)
Menetidő:            2×50 perc
Indulás:            10 és 16 óra, Kossuth térről
Minimális utasszám:        nincs
Program:            nincs
Jegyár:            felnőtt                            600 Ft
felnőtt Kaposvár-kártyával                360 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) igazolvánnyal    400 Ft
nyugdíjas, diák (14 éves kortól) KK-val        240 Ft
gyerek (6-14 éves korig)                300 Ft
gyerek (6-14 éves korig) KK-val            180 Ft
gyerek 6 év alatt                    ingyenes

Címkék: Sefag Zrt., városnézés, kisvonat, Deseda, Kaposvár, gazdaság