Ismét lehet pályázni azoknak, akik mezőgazdasági területükön agrár-erdészeti rendszert valósítanának meg. A kérelem benyújtásának ideje 2012 évben május 1-től július 02-ig tart. A támogatás egyszeri, területalapú, vissza nem térítendő szubvenció, mely kizárólag a rendeletben meghatározott kultúrák telepítése céljából vehető igénybe. A támogatásért hektáronként legalább 100 legfeljebb 150 fa telepítését, illetve fenntartását írja elő a rendelet, az engedélyezett fajok igazolt származású szaporítóanyagának felhasználásával.

A fás legelő, szántó, szőlő, gyümölcsös művelési ág esetén gyep- és fatelepítés együttes kivitelezésével hozható létre, mely esetben a hektáronkénti támogatás 1.050 eurónak megfelelő forintösszeg (kb. 305 ezer Ft). Meglévő gyep esetén kizárólag fatelepítéssel hozható létre, mely esetben a támogatás 740 euró/hektárnak megfelelő forintösszeg (kb. 215 ezer Ft/ha).

Támogatási kérelem akkor nyújtható be, ha az ügyfél nem áll felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, természetes személy esetében nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt, és földhasználati joggal rendelkezik a támogatható területre.
A támogatási kérelmeket, az érintett földterület elhelyezkedése szerint illetékes kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton kell benyújtani.

A mezőgazdasági területek erdősítését segíti a lehetőség, mellyel a gazdálkodók most májustól élhetnek. 2012. május 1. - július 2. között nyújtható be támogatási kérelem erdősítéshez, az erdőtelepítés legfeljebb ötéves ápolásához, valamint az erdőtelepítés miatti jövedelem kiesés pótlásához. A kérelmet postai úton, az MVH által rendszeresített nyomtatványokon, az erdőrészlet fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságához kell benyújtani.

A telepítés első évi munkálataihoz alap- és kiegészítő támogatás is kérhető, az utóbbiból létesíthető egyebek között a 10 foknál lejtősebb területen a talaj védelmét szolgáló padka, a vad és taposási kár megelőzését célzó kerítés vagy villanypásztor, illetve a belvizek elleni bakhátak.

A támogatás igénybevételének feltétele a névre szóló erdőtelepítési valamint legalább - a jövedelempótló támogatási időszakot öt évvel meghaladó - földhasználati engedély. Ez esetben is kizárólag igazolt származású erdészeti szaporítóanyag telepíthető, az ötödik év végére pedig el kell érni, hogy a főfaj legalább 2 éves egyedeinek száma elérje az erdőtelepítési engedélyben meghatározott egyedszám 70 százalékát, illetve védelmi rendeltetésű erdők esetében annak 50 százalékát, illetve az elegyarány az erdőtelepítési engedélyben jóváhagyott célállomány típusnak megfeleljen.

A támogatási kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha nincs aláírva, vagy a KKV-kód a kérelmező mulasztása miatt nem szerepel az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében.

A támogatási kérelmek összeállításához szükséges formanyomtatványok letölthetőek a www.mvh.gov.hu honlapról.

További információk a kamarai tanácsadóknál érhetők el, vagy kérdések az info(kukac)agrarkamara.hu levelezési címen tehetők fel.

Címkék: fatelepítés, erdősítés, nyomtatvány, pályázat, támogatás, gazdaság