Szakemberek, parlamenti képviselők tartottak pénteken tájékoztatót Kaposváron.   

Több mint 1500 sertést hizlalnak a patalomi sertéstelepen. Az ágazat nincs túl jó helyzetben. A felvásárlási árak nyomottak, a takarmány is egyre drágább. Ráadásul a támogatás is ebben az ágazatban a legkevesebb. Az új uniós agrárpolitikától sem várhatnak több segítséget az állattartók.

- A közös agrárpolitikának vannak dédelgetett gyermekei: a cukor, a dohány, a gabona. Vannak árva gyermekei: a sertés és a baromfi, ami lényegében bizonyos vidékfejlesztési, állatjóléti támogatásokon kívül nem részesül uniós közösségi forrásból - mondta az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának elnöke, Dr. Tabajdi Csaba.

Így nem csoda, hogy egyre kevesebb az állatot tenyésztenek. A sertések száma 500 ezerre csökkent Somogyban, minden negyediket már külföldről hozzák be. Növénytermesztéssel viszont csaknem kétszer annyian foglalkoznak. A reformtervezetben hazánk az uniós átlag feletti támogatást kapna, hasonlóan, mint eddig. Így a középmezőnyben foglal helyet Dánia és Olaszország után.

A termelők összességében örülnek az új agrárpolitikának, de szerintük szükség van még finomhangolásra.

- Azt gondolom, hogy számos részletkérdésben még további vitát kell lefolytatni, hogy a mezőgazdaság vidékmegtartó képessége, foglalkoztatásban betöltött szerepe illetve a vidék szerepe ne romoljon, hanem javuljon - árulta el a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese, Dr. Máhr András.

Ehhez szerintük a fiatal gazdákat és a hátrányos természeti adottságú területek művelését is támogatni kellene.

Címkék: reform, tájékoztató, agrár, somogy, politika, gazdaság