A Vállalkozók Kaposvárért Közösség meghatározó cége már most is ötven kaposvárinak ad megélhetést, a jövőben azonban újabb munkahelyeket kíván teremteni.

A Szabó Fogaskerékgyártó Kft-nél folytatta céglátogatási sorozatát Szita Károly. Kaposvár polgármesterét ezúttal elkísérte Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is.
Szabó Ferenc ügyvezető a támogatási rendszer felülvizsgálatát kérte. Mint elmondta: a fogaskerékgyártás nagyon drága eszközöket igényel, s a pályázatokban ehhez nyújtott támogatás nagyon alacsony. Példaként említette a legutóbbi beszerzést, amelynél a teljes bekerülési összegnek még a 10 százalékát sem éri el a támogatás, ami a több száz millió forintos gépeknél jelentős önrészt igényel. A cégvezetés 2-3 éven belül jelentős, 200 fős létszámbővítésben gondolkodik.
- Nagyon örülök annak, hogy jó híreket osztott meg velünk Szabó úr. Megtudhattam, hogy a cég telephelybővítést tervez, ami egyúttal azt is jelenti, hogy új munkahelyeket kíván létrehozni - fogalmazott Szita Károly. - Mindez bennünket arra sarkall, hogy újabb, ipari parknak alkalmas területek után nézzünk, hiszen a tavaly átadott, 16 hektáros keleti ipari parkunkból 10 hektárt már bérbe vettek, s a többire is vannak jelentkezők - tette hozzá Kaposvár polgármestere.
- A hazai gazdaság feltámadásának kulcsa a kis- és közepes vállalkozások megerősödése, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezeket a cégeket versenyelőnyhöz juttassuk - mondta Gelencsér Attila.

Mint ismert, Kaposvár polgármestere azért döntött a város munkaadóinak felkeresése mellett, hogy felmérve a vállalkozói igényeket, segítséget ajánljon. Múlt héten a Luckympex Kft-nél járt, s az elkövetkező hetekben még mintegy 10 olyan céget keres meg, amely az elmúlt időszakban is munkahelyeket hozott létre.

Címkék: Fogaskerék gyártó, céglátogatás, ipari, Kft, park, Szita, gazdaság